IPOSZ: a kézművesség a nemzetgazdaság egyik legmeghatározóbb része

Gazdaság, 2023.09.14

A magyar kézművesség a nemzetgazdaság egyik legmeghatározóbb része, fontos szerepet tölt be a bruttó hazai termék (GDP) előállításában, a foglalkoztatásban - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke csütörtökön Budapesten, a Magyar Kézművesség Napján.

Az IPOSZ 31 éve kezdeményezte a Magyar Kézművesség Napja létrehozását, hogy minden évben megünnepeljék a kézművességet, és emlékezzenek a hagyományokra.

Németh László elmondta: értelmezésük szerint a kézművesség fogalma kiterjed a teljes kisiparra, köztük az itt működő vállalkozói körre, az egyéni, családi, mikro- és kisvállalkozások százezreire, a lakosság számára elengedhetetlen szolgáltatásokat végző szakemberekre és munkatársaikra, a beszállító cégekre.

Az IPOSZ elnöke köszöntőjében kiemelte, a kormány stratégiai elképzeléseivel összhangban megvan az a híd, amelyen az alakuló új világba át lehet menni, úgy, hogy megmaradjanak a jövő számára is fontos értékeket őrző tradíciók, és tovább élhessen a nemzeti identitást biztosító ipari kultúra.

Hangsúlyozta: a magyar kisipart, a kisvállalkozások világát mindig a munkabékére való hajlandóság, a munkaadó és a munkavállalók közötti harmonikus viszonyra törekvés jellemezte. Történelmi távlatokba visszatekintve is lehet látni, hogy a magyar kisiparra minden időszakban lehetett számítani, és ez így lesz a jövőben is - jelentette ki.

Az IPOSZ elnöke szerint a magyar kisvállalkozások ötletgazdagok, rugalmasak, így minden adott ahhoz, hogy a jövő stabil középvállalkozóivá váljanak.

A kézműveseket üdvözölve Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára megköszönte, hogy a foglalkoztatásban betöltött jelentős szerepükkel megélhetést adnak a családoknak.

Hangsúlyozta, a kormány kiemelten kezeli a hazai vállalkozókat, ezen belül is a mikro- és kisvállalkozói réteget, egyben arra biztatta a kis- és a nagyvállalkozói szektort, hogy erősítsék kapcsolataikat egymással.

Fónagy János szólt arról is, hogy a háború és a szankciók a magyar gazdaságra is jelentős negatív hatással voltak. A kormány célja, hogy ebben a helyzetben is megvédje a családokat, a munkahelyeket, növelje a fizetések vásárlóerejét - szögezte le, majd ismertette a kormány különböző intézkedéseit a gazdaság erősítésére.

A Magyar Kézművesség Napján átadták a szövetség elismeréseit a kézműiparban, az ipartestületekben kiemelkedő munkát végző szakembereknek, és köszöntötték a kézműves tevékenységét, a vállalkozások mindennapjait bemutató média képviselőit is.

Az Ipartestületek Országos Szövetsége a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások egyik legnagyobb országos munkaadói és szakmai szövetsége.

Az IPOSZ honlapján közzétett tájékoztatás szerint az országos szövetségnek 140 területileg szervezett ipartestület, 20 országos szakmai szövetség a tagja, ezek jelenleg 40 000 kisvállalkozást képviselnek. A jellemző üzemméret az 1-10 fős egyéni vállalkozás. A képviselt vállalkozások több mint 200 kézműves, kisipari szakmában végeznek szolgáltató, termelő és szállítmányozási tevékenységet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!