Javította éves előrejelzését a Siemens Healthineers

Gazdaság, 2021.05.03

(MTI/Reuters) - Idén immár második alkalommal javította éves bevételi és profitelőrejelzését a Siemens Healthineers, miután a koronavírus-járvány miatt továbbra is erős a kereslet a vállalat által gyártott antigén gyorstesztek iránt.

Az orvosi képalkotó berendezéseket és más diagnosztikai termékeket gyártó német vállalat hétfőn közzétett gyorsjelentésében jelezte, hogy a szeptember 30-ával záruló 2021-es pénzügyi évben bevételei 14 és 17 százalék közötti mértékben emelkedhetnek, ami jócskán felülmúlja a korábban várt 8 és 12 százalék közötti értéket. Az egy részvényre jutó nyereség 1,90 és 2,05 euró között lehet, ami jelentősen meghaladja az eddigi, 1,63 és 1,82 euró közötti várakozást.

A Siemens Healthineers által gyártott antigén gyorsteszteket főleg Németországban forgalmazzák. Csak január-márciusban 190 millió euró bevételt hoztak, forgalmuk értéke az egész pénzügyi évben pedig várhatóan 750 millió eurót tesz majd ki, ami több mint duplája az eddig várt 300-350 millió eurónak.

A március 31-ével zárult negyedévben a vállalat bevételei éves összevetésben 7,6 százalékkal, 3 milliárd 965 millió euróra emelkedtek. Az összehasonlítható eladások növekedési üteme 12,9 százalékra rúgott. Az adózás utáni nyereség 8 százalékkal, 447 millió euróra emelkedett, de az egy részvényre jutó nyereség kiigazított értéke csak 44 eurócent volt, szemben az egy évvel korábbi 46 eurócenttel.

A Siemens Healthineers jelezte, hogy a kórházak részéről felgyülemlett keresletet tapasztalnak, miután a világjárvány elején számos intézmény elhalasztotta a beszerzéseket.

A vártnál jobb eredményekre megugrott a Siemens Healthineers árfolyama a frankfurti tőzsdén, eddigi napi csúcsán 48,60 eurón, 2,35 százalékos pluszban forgott délelőtt.

A Healthineers és holland vetélytársa, a Philips arra számít, hogy az idősödő és egyre egészségtudatosabb lakosság nyomására a kórházak és klinikák még több drága egészségügyi berendezést vásárolnak, például MRI-készülékeket és más diagnosztikai eszközöket.

A Philips múlt héten közzétett gyorsjelentésében nyereségének erős növekedéséről számolt be, és javította idei bevételi várakozását, arra számítva, hogy a koronavírus-járvány miatt nő a kórházi berendezései iránti kereslet.

A müncheni székhelyű Siemens Healthineers, amelynek piaci tőkeértéke meghaladja az 54 milliárd eurót, a diagnosztika és a terápiák terén alkalmazott technológiák, eszközök mellett digitális egészségügyi szolgáltatásokat és kórházfelügyeleti megoldásokat is fejleszt és értékesít. A Siemens AG német konszernről leválasztott egészségügyi részleget átfogó, 2017. december 1-jén alapított vállalat részvényeit 2018 márciusban vezették be a frankfurti tőzsdére 28 eurós árfolyamon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!