Javította olajár-előrejelzését a Morgan Stanley

Gazdaság, 2021.02.23

Emelte a várható olajárakra vonatkozó előrejelzését a Morgan Stanley a piaci helyzet jelentős javulásának jeleire, ideértve a kereslet kedvező növekedési kilátásait.

A tekintélyes amerikai befektetési bank immár arra számít, hogy az év második felében 65 és 70 dollár között mozoghat az észak-tengeri Brent, a globális kereskedelem szempontjából az egyik legjelentősebb nyersolajféleség, hordónkénti ára. A csúcsértéket 70 dolláron a harmadik negyedévben érheti el a Brent ára.

Eddig 60 dolláros hordónkénti árat prognosztizáltak a Morgan Stanley elemzői a második félévre.

Javították a második és a negyedik negyedéves előrejelzést is: április-júniusra 55 dollárról 65 dollárra, október-decemberre pedig 60 dollárról 65 dollárra emelték a Brent várható árát.

A Morgan Stanley elemzésében rámutatott, hogy az olajpiac a vártnál gyorsabban áll talpra. A világban gyorsan csökken az új koronavírussal megfertőződöttek száma, a járványügyi korlátozások feloldásával az utazások elrugaszkodnak a mélypontokról, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 37 tagállamán kívüli országokban pedig már a koronavírus-járvány előtti szinteken működnek a finomítók.

Az év végére a globális kereslet napi négymillió hordóval emelkedhet, a tartalékok szintje normalizálódik, a finomítók kapacitáskihasználtsága pedig jelentősen javul.

Kedden tovább emelkedtek a világpiaci olajárak, amit a kedvező előrejelzések, az amerikai kitermelés csökkenése és a járványellenes intézkedések várható lazítása magyaráz. Az új koronavírus elleni védőoltások tömeges terjesztésének köszönhetően fel lehet oldani a mozgásszabadságot korlátozó intézkedéseket a következő hónapokban, ami tovább erősítheti az olaj iránti keresletet és emelheti ezzel az árakat.

Délután egy órakor a májusi szállítású Brent hordónként 0,56 százalékos pluszban, 64,72 dolláron forgott az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében, de eddigi napi csúcsán, 65,81 dolláron több mint 13 havi csúcs közelében mozgott.

A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta áprilisi szállításra több mint egyéves csúcsra drágult, hordónként 62,99 dollárba került eddigi napi maximumán. Délután egy órakor 62,09 dolláron, 0,63 százalékos pluszban állt a jegyzés.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!