TV műsor

Javult a svájci konjunktúramutató februárban, tavaly a GDP 2,9 százalékkal csökkent

Gazdaság, 2021.02.26

Elemzők által vártnál lényegesen nagyobb mértékben javult a svájci konjunktúramutató értéke, miközben kormányzati számítás szerint több mint 40 éve legnagyobb mértékben, de a becsültnél szerényebben, 2,9 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) tavaly.

Svájc vezető gazdaságkutató intézete, a zürichi Konjunkturforschungsstelle (Kof) pénteken azt közölte, hogy a hat hónapra előretekintő konjunktúramutatója 6,2 ponttal, 102,7 pontra emelkedett a januári 96,5 pontról.

Szakértők minimálisan javuló mutatóra, 96,6 pontra számítottak.

A mutató tavalyi mélypontja májusban volt, 53,2 ponttal, csúcspontja pedig szeptemberben,113,8 ponttal. A Kof-index egy éve februárban 100,9 pont volt.

A svájci kormány gazdasági államtitkársága (SECO) ugyancsak pénteken közölte, hogy számításai szerint tavaly 1975 óta legnagyobb mértékben, 2,9 százalékkal csökkent a GDP, kevésbé a decemberben várt 3,3 százalékos gazdasági visszaesésnél.

Két éve, 2019-ben 1,0 százalékkal bővült a svájci gazdaság, ami 2012 óta a leggyengébb ütem, jócskán elmaradt az 1,7 százalékos hosszú távú átlagtól. Svájc GDP-je 2018-ban még 2,2 százalékkal nőtt.

A svájci kormány legutóbbi becslésében az idei évre 3 százalékos, 2022-re 3,1 százalékos gazdasági növekedést vár. A SECO az előrejelzést március 11-én frissíti.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!