TV műsor

Jelentős növekedéssel zárt az első negyedévben az Alteo

Gazdaság, 2021.05.17

Nem vetette vissza a járvány az Alteo eredményeit, az energetikai vállalat jelentős növekedéssel zárt az első negyedévben - közölte az MTI-vel hétfőn az Alteo Nyrt.

A társaság a vállalati stratégia, és a befektetések igazolásaként értékelte, hogy a konszolidált EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 98 százalékkal, a nettó eredmény 137 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest. A bővülés főképp a hő- és villamosenergia-termelést irányító szabályozási központ kimagasló teljesítményének köszönhető, de a tavaly megvásárolt szélerőműpark és a felújított gibárti vízerőmű többleteredménye is hozzájárult a növekedéshez - írták.

Chikán Attila vezérigazgató a közlemény szerint azt emelte ki, hogy az eredményes tevékenységek ellensúlyozták a válságérzékeny területek gyengébb teljesítményét. A több üzletágat érintő lassulás a járvány enyhülésével véget érhet - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámoló szerint az Alteo bevétele az első negyedévben megközelítette a 9,5 milliárd forintot, ami 5 százalékkal több, mint 2020 elején. Az EBITDA 2,3 milliárd forintra, a nettó eredmény 927 millió forintra nőtt.

A társaság a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei pénteken 1265 forinton zártak, árfolyamuk egy éven belül 722 forint, és 1370 forint között változott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!