Jelentősen csökkent a CEZ nettó nyeresége az első félévben

Gazdaság, 2023.08.10

Harmincnégy százalékkal, 22,3 milliárd koronára (363,49 mld forint) csökkent a Cseh Energetikai Művek (CEZ) nettó nyeresége az idei első félévben az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A CEZ csütörtöki közleményéből kiderül, hogy a nyereség csökkenése elsősorban az állami különadó, az úgynevezett windfall tax következménye. Az energetikai cégekre és a pénzintézetekre kiszabott különadót a cseh kormány a koronavírusjárvány és az energiaárak körüli problémák következményeinek enyhítésére vezette be.

A másik oldalon éppen az energiaárak gyors növekedése következtében az üzemi bevételek 23 százalékkal 169,7 milliárd koronára emelkedtek.

A közleményben a CEZ megerősítette, hogy az idei évet várhatóan 33 és 37 milliárd korona körüli adózott nyereséggel zárhatná.

"Gazdasági eredményeink az első félévben megfelelnek a várakozásoknak. A tavalyi nyereségünkből rekordmagas 145 koronás osztalékot fizettünk ki, minek következtében az államkasszába mintegy 110-120 milliárd koronát fizetünk be" - idézi a közlemény Daniel Benes, a CEZ vezérigazgatójának nyilatkozatát.

A cseh állam a CEZ részvényeinek mintegy 70 százalékát tartja a kezében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!