Jelentősen nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye az első negyedévben

Gazdaság, 2021.06.24

Gyors ütemben nőtt az amerikai gazdaság az első negyedévben a háztartásoknak és a vállalatoknak nyújtott masszív kormányzati támogatások eredményeként, de az oltási kampány felgyorsítása is hozzájárult ahhoz, hogy a koronavírus-járvány visszaszorításával az élet kezd visszatérni a normális kerékvágásba.

A kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete által csütörtökön közzétett harmadik, utolsó becslés szerint a bruttó hazai termék (GDP) szezonális kiigazítással 6,4 százalékos évesített ütemben nőtt január-márciusban.

Az adat nem változott a második becsléshez képest, összhangban az elemzői várakozásokkal.

Közgazdászok várakozásai szerint idén a folyó negyedévben lesz a leggyorsabb a GDP-növekedési ütem a fogyasztói kiadások megugrásának eredményeként. A várakozások szerint április-júniusban évesítve 10 százalékos vagy akár azt meghaladó mértékben bővülhet a gazdaság. Az év egészében 7 százalék körüli mértékben nőhet a gazdaság, ami az 1984-ben mért 7,2 százalék óta a legjobb eredmény lenne.

A tavalyi első negyedévhez képest 0,4 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság január-márciusban, ami jelentős javulás ahhoz képest, hogy tavaly a negyedik negyedévben 2,4 százalékkal, a harmadikban 2,8 százalékkal, a másodikban pedig 9,0 százalékkal csökkent, míg az elsőben 0,3 százalékkal nőtt a reál-GDP.

Idén január-márciusban a háztartások, valamint a szövetségi kormányzat, az állami és a helyi hatóságok kiadásai, a vállalatok állóeszköz-befektetései és az ingatlanpiaci beruházások húzták a növekedést, ennek kedvező hatását részben kioltotta a magánszektor készletbefektetéseinek csökkenése és az export visszaesése az import növekedésével karöltve.

A GDP folyó áron számolt értéke az első negyedévben 11,0 százalékkal, 566,8 milliárd dollárral nőtt, míg a tavalyi negyedik negyedévben 6,3 százalékkal, 324,4 milliárd dollárral bővült.

A személyes fogyasztások, amelyek a GDP 70 százalékát teszik ki, 11,4 százalékos évesített ütemben emelkedtek az első negyedévben, míg az előző negyedévben csak 2,3 százalékkal nőttek. A vállalati beruházások 11,7 százalékkal nőttek, lassult kissé az évesített ütem az előző negyedév 13,1 százalékához képest. Az export 2,1 százalékkal csökkent, az import viszont 9,5 százalékkal nőtt. A kormányzati kiadások és befektetések 5,7 százalékkal ugrottak meg az előző negyedévi 0,8 százalékos csökkenés után.

A személyes fogyasztások árindexe 3,7 százalék volt a tavalyi negyedik negyedévben mért 1,5 százalék után, az élelmiszerek és energiaáraktól megtisztított index pedig 2,5 százalékra rúgott január-márciusban, míg az előző negyedévben 1,3 százalékra.

A tavalyi egész évet tekintve az amerikai gazdaság 2,4 százalékkal zsugorodott, míg előző évben, 2019-ben 2,3 százalékkal, 2018-ban pedig 2,5 százalékkal bővült a GDP.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!