JóAutók.hu: először került havi 80 ezer fölé a gazdát cserélő használt személyautók száma

Gazdaság, 2024.05.23

Áprilisban a DataHouse előzetes, becsült adatai szerint mintegy 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, 21 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ezzel az eddigi 76 ezres havi rekordérték immár biztosan a múlté - írta csütörtökön kiadott elemzésében a JóAutók.hu.

Az elmúlt évben jobbára 70 ezer körül mozgott, februárban és márciusban is rendre 75 ezer fölött járt a használt személyautók havi adásvétele, az év elejétől látványos emelkedést produkált a belföldi piac - idézte a közlemény Halász Bertalant, a JóAutók.hu vezérigazgatóját.

Egyes használtautó-szegmensekben a tavalyi áreséseket továbbra sem követte gyors visszapattanás. Az év első négy hónapjában tíz százalékkal több új autót értékesítettek, és közel négy százalékkal több importált használt autót hoztak be, ami a lecserélt járművek piacra kerülésével szintén pótlólagos impulzust adott a belföldi használtautó-piacnak.

Halász Bertalan hozzátette: az előző egy-két évben sokan halasztották el vásárlásaikat a megugró használtautó-árak és a reálbércsökkenés miatt, ezek a tranzakciók is részben most realizálódnak. Emiatt elsősorban a tervezettnél tovább használt autók kerülnek nagyobb számban a piacra. A forgalom a korábbiaknál idősebb és olcsóbb járművek felé tolódott el, vagyis egyelőre a piac alsó szegmense pörgeti a piacot.

JóAutók.hu szerint az év eleji lendület fényében egyre nagyobb esély látszik arra, hogy 2024 egészében az éves rekord is megdőljön - az eddigi csúcsértéket 2022-ben, 825 ezer személyautó adásvételével érte el a használtautó-piac.

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 29, utóbbiaknak 21 százalék volt az aránya az első négy hónapban. Az alsóközépkategória legnépszerűbb modelljei az Opel Astra (5,2 százalék), a Ford Focus (2,9 százalék) és a Volkswagen Golf (2,6 százalék).

A kisautók listáját magasan a Suzuki Swift (4,0 százalék) vezeti, amelyet az Opel Corsa (2,0 százalék) és a Volkswagen Polo (1,5 százalék) követnek. A leggyakoribb modellek között a felső-középkategória a Volkswagen Passattal (2,8 százalék), a Skoda Octaviával (2,6 százalék) és a BMW 3-as szériával (2,2 százalék) képviselteti magát.

Az elemzés kitért arra is, hogy miközben a használtautó-piacon 2024 első négy hónapjában gazdát cserélő 305 800 személyautó 14,4 százalékkal több mint az előző év hasonló időszakában regisztrált 267 200, az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 36 100 darab volt, ami 3,4 százalékkal múlja felül az egy évvel korábban mért 34 900-at.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!