TV műsor

Júniusban 3,9 százalékos volt a román infláció

Gazdaság, 2021.07.13

Júniusban tovább gyorsult a román éves infláció és elérte a 3,9 százalékot, miután májusban 3,8 százalékot jegyeztek az előző év azonos időszakához képest - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

Tavaly júniushoz képest a nem élelmiszerek drágultak leginkább, ezek 5,71 százalékkal kerültek többe, a szolgáltatások ára 2,66 százalékkal emelkedett, míg az élelmiszerek fogyasztói árindexe 2,17 százalék volt.

Tavaly év végéhez képest a fogyasztói árak 3,4 százalékkal emelkedtek. Májushoz képest az inflációs ráta 0,27 százalék volt, miután a nem élelmiszerek 0,3 százalékkal, az élelmiszerek és a szolgáltatások pedig egyformán 0,2 százalékkal drágultak. A román jegybank az idén év végén 4,1 százalékos inflációra számít, miután májusban 0,7 százalékponttal újból felfelé módosította a prognózisát. Előzőleg március közepén is 0,9 százalékponttal emelte az idei várakozását az eredetileg prognosztizált 2,5 százalékhoz képest. A jegybank előrejelzése szerint a fogyasztói árindex 2022-ben várhatóan 3 százalékra mérséklődik. A jegybanki alapkamat a történelmi mélypontnak számító 1,25 százalékon áll Romániában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!