Kamatdöntés - Londoni elemzők: a gyorsuló maginfláció közelebb hozhatja a normalizációt

Gazdaság, 2018.11.20

Londoni pénzügyi elemzők szerint megfelelt a piaci várakozásoknak, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntő ülésen nem módosította a jegybanki kamatokat. Egyes citybeli vélemények szerint ugyanakkor a maginfláció gyorsulása valószínűleg közelebb hozza a pénzügypolitika normalizációs folyamatának kezdetét.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza, Pasquale Diana a keddi kamatértekezletet és a monetáris testület közleményét kommentálva hangsúlyozta: a ház nem várt jelentősebb módosulásokat a kommünikében, tekintettel arra, hogy a monetáris tanács mostani ülését nem kísérte új inflációs jelentés.

A Morgan Stanley vezető elemzője kiemelte, hogy az inflációról szóló bekezdésben van ugyan néhány változtatás, például a rövid távon várható magasabb maginfláció megemlítése, de szerepel benne az olajárak csökkenése is.

Pasquale Diana szerint azonban összességében az MNB fő üzenete nem változott: az inflációs cél eléréséhez a laza monetáris kondíciók fenntartása szükséges.

A Morgan Stanley főközgazdásza kiemelte, hogy a teljes kosárra számolt tizenkét havi infláció hozzávetőleg 50 bázisponttal jár az előző, szeptemberi inflációs jelentésben foglalt előrejelzés felett.

A szakértő szerint ennél is fontosabb, hogy a magyarországi maginfláció is egyértelműen gyorsul, ráadásul nagyobb ütemben, mint a többi közép- és kelet-európai EU-gazdaságban.

A Morgan Stanley vezető londoni közgazdásza közölte: a ház megítélése szerint december még túl korai időpontnak tűnik a monetáris tanács hangnemének változásához, de végső soron az emelkedő alapszintű infláció 2019-ben már gyakorolhat nyomást az MNB-re a piacnak eljuttatott üzenet módosítása és a likviditás szűkítése végett.

Liam Carson, az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics európai feltörekvő piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza azt jósolta a keddi kamatdöntő ülést értékelő kommentárjában, hogy az MNB már decemberben, vagy ha akkor nem, márciusban monetáris szigorító lépéseket jelenthet be.

Carson is hangsúlyozta, hogy a kamattartásról hozott keddi döntés megfelelt a széleskörű piaci várakozásnak, mivel az MNB rendszerint olyan kamatdöntő üléseken módosítja kamatait, amelyeket új inflációs jelentés kiadása kísér.

Mivel azonban a teljes kosárra számolt tizenkét havi infláció októberben 3,8 százalékra, hatévi csúcsra gyorsult - vagyis bőven meghaladta az MNB 3 százalékos központi célszintjét -, és az alapszintű inflációs mérőszámok is többévi csúcsokon járnak, a Capital Economics várakozása szerint az MNB hamarosan hozzákezd monetáris politikájának szigorításához - mondta a ház vezető londoni elemzője.

Carson szerint ennek módja lehet az egynapos betéti kamatráta emelése decemberben vagy márciusban - abban a két legközelebbi hónapban, amikor új inflációs jelentés is kíséri a kamatdöntő ülést -, vagy ennek alternatívájaként az MNB elkezdheti a forintlikviditást dúsító swapállomány szűkítését.

A Capital Economics londoni közgazdásza szerint a ház mindezt egybevetve azzal számol, hogy a három hónapos BUBOR-ráta - amely a cég szerint jelenleg a monetáris alapállás legjobb mérőeszköze - a mostani 0,13 százalékról 2019 végéig 2,50 százalékra emelkedik.

Carson hangsúlyozta, hogy ez az előrejelzés a monetáris politika jelentősebb szigorodását valószínűsíti a piac által jelenleg árazott mértéknél.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!