Két százalékra csökkent júniusban az éves infláció Csehországban

Gazdaság, 2024.07.10

Két százalékra csökkent júniusban az éves infláció Csehországban a májusi 2,6 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán Prágában.

A havi árcsökkenés 0,3 százalékos volt.

Júniusban a 12 havi infláció mértékét elsősorban az üzemanyag- és az élelmiszerárak alakulása, valamint az üdülési költségek csökkenése befolyásolta - mutattak rá a statisztikusok.

"A fogyasztói árak növekedése júniusban két százalékra mérséklődött. Ez gyakorlatilag annak következménye, hogy a fogyasztói kosarat alkotó tételek többségének az ára júniusban a fogyasztók szempontjából kedvezően alakult. Például az élelmiszereknél és az üdítőitaloknál éves szinten négy százalékkal csökkentek az árak. Ez fontos tényező" - jelentette ki Pavla Sedivá, a statisztikai hivatal szakigazgatója sajtótájékoztatón.

Az üzemanyagárak júniusban 6,1 százalékkal emelkedtek ugyan, de májusban ez a növekedés még 11 százalékos volt. Az üdülések ugyan csak 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak, de májusban a statisztikusok 8,4 százalékos áremelkedést mutattak ki.

Az elemzők szerint a júniusi infláció alakulása meglepetés. Többségük ugyanis a májusi 2,6 százalékhoz hasonló 2,5-2,7 százalék körüli adatot várt, és csak néhányan számoltak 2,4 százalékkal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!