Kétszáz férőhelyes munkásszállót adtak át Szentgotthárdon

Gazdaság, 2019.05.13

Több mint 670 millió forintból, egy volt laktanyaépület átépítésével létesült 200 férőhelyes munkásszállás Szentgotthárdon, a beruházást hétfőn adták át.

Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta: a magyar kormány 400 millió forinttal támogatta a fejlesztést, amelyet a helyi önkormányzattal közösen a Rába-parti városban letelepült cégek szorgalmaztak annak érdekében, hogy dolgozóiknak megfelelő szálláslehetőséget biztosítsanak.

Hozzátette, hogy hasonló fejlesztések az ország több pontján zajlottak vagy zajlanak, a programba pedig a jövőben is be kívánják vonni az üresen álló volt határőrségi vagy honvédségi ingatlanokat.

Az államtitkár hangsúlyozta: a magas színvonalú, hotel szintű szolgáltatásokat nyújtó munkásszállók létesítése a gazdaság élénkítéséhez járul hozzá.

Elismerésre méltónak nevezte a nyugat-magyarországi régió átlagot meghaladó, 5,6 százalékos gazdasági növekedését, a magas foglalkoztatottsági és az alacsony munkanélküliségi szintjét.

Szavai szerint az országnak már vannak olyan térségei, ahol a munkaerő megnyerése és megtartása érdekében "minden fegyvert be kell vetni", a munkáltatók a dolgozók lakhatását, pihenését és rekreációját is támogatják.

Megjegyezte, a munkásszállók építésével ugyanakkor a kormánynak nem célja, hogy kiüresítse az országnak azokat a részeit, ahol kevesebb a munkalehetőség.

Bodó Sándor szólt arról is, hogy ma már a munkaerőhiány okoz gondokat a foglalkoztatásban, ennek kezelésére fel kell tárni a még rendelkezésre álló tartalékokat. Egyebek közt kedvező adószabályokkal elő kell segíteni azoknak a nyugdíjasoknak a munkavállalását, akik még szívesen dolgoznának, emellett a szakképzés hatékonyságát is növelni kell.

Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere (Fidesz) elmondta, hogy az önkormányzat és a térség legnagyobb munkaadója, az Opel közösen kérték a kormány segítségét ahhoz, hogy a volt határőr laktanyából munkásszállás épülhessen.

Leszögezte, hogy az új létesítményt kizárólag olyan munkavállalók használhatják, akiket magyarországi cégek foglalkoztatnak.

"Nem lehet ugródeszkája a nyugati határszélre jövő, Ausztriában dolgozni akaró ingázó munkavállalóknak" - jelentette ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!