Közös digitális tudásközpont létrehozásáról állapodtak meg a V4 országok infokommunikációs szervezetei

Gazdaság, 2021.06.18

A közép-kelet-európai régió digitális átalakulását, illetve a tagállamok digitális gazdaságának fejlesztését segíti elő az a közös tudásközpont, amelynek létrehozásáról az IVSZ Smart 2021 konferencia kísérő rendezvényén állapodtak meg a V4 országok képviselői - tájékoztatta az IVSZ-Szövetség a digitális gazdaságért az MTI-t pénteken.

A közlemény szerint a New V4lley Regionális Digitális Tudásközpont létrehozása tovább erősíti a korábban már megkezdett többoldalú szakmai együttműködést a V4-ek, illetve potenciálisan valamennyi közép-kelet-európai ország infokommunikációs-technológiai szektorának fejlesztésében résztvevő szervezet képviselői között.

A régió cégei számára a kitörést az jelenti, ha az egy évszázada mesterségesen felaprózott piacok minden szempontból egységessé válnak. A méretek növelésével és a verseny fokozásával, valamint a digitalizáció nyújtotta képességekkel igazi fellendülés előtt állhat a tág értelemben vett V4 régió, amelynek jó esélye van arra, hogy Európa Szilícium-völgyévé váljon - fejtette ki Vinnai Balázs, az IVSZ elnöke a közlemény szerint.

A szövetség szerint a régióban működő infokommunikációs iparági szervezetek együttműködésében újabb jelentős lépés a New V4lley létrejötte, mivel a központ hatékonyabbá teheti a jó gyakorlatok, az innovatív ötletek megosztását a visegrádi országok között. Emellett a tudásközpont kiemelt célja, hogy a V4-ek kormányait támogassa a szakpolitikai szintű együttműködésekben az IKT-szervezetek, tanácsadó cégek és kormányzati intézmények részvételével működő platformon keresztül.

A tudásközpont létrehozása kapcsán az egyik kiemelt feladat a digitális gazdaság minél pontosabb, egységes módszertan alapján történő mérése az érintett országokban. A megfelelő, egymással összevethető mérőszámok, valamint az egységes kutatási és mérési módszerek elengedhetetlenek a digitális stratégiák meghatározásához és összehangolásához - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!