Lezárult az Input Program

Gazdaság, 2023.03.27

Lezárult az informatikai startup cégek piaci terjeszkedését támogató Input Program - közölte a konzorciumvezető Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. hétfőn az MTI-vel.

A program a Széchenyi 2020 keretében 6,3 milliárd forint uniós támogatásból jött létre, megvalósításában a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség konzorciumi partnerként vett részt. 2016-os kezdete óta több mint 430 kezdő vállalkozás sikeréhez járult hozzá, támogatva a megjelenésüket a nemzetközi piacokon - írták.

A program keretében szervezték meg az IdeaFest középiskolai ötletversenyt is, amely innovációs kezdeményezésekre ösztönözte a fiatalokat, és 2021 szeptemberétől kezdve két tanéven át több mint 10 ezer diákot ért el. Az Input emellett csaknem 12 ezer rendezvényt és képzést hozott létre, és majdnem ezer üzletfejlesztési tanácsadással segített - tették hozzá.

Honlapjuk szerint mentorálást, szakértői tanácsadásokat is szerveztek a jelentkezők számára. A programban Közép-Magyarországon kívül működő vállalkozások vehettek részt, partnerként pedig számos magyarországi egyetem, belföldi és külföldi vállalat, szakmai egyesület és érdekképviselet is csatlakozott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!