TV műsor

Már lehet pályázni a BKIK eseményfinanszírozó programjának támogatására

Gazdaság, 2021.06.21

Már lehet pályázni a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) #újranyitvaBP elnevezésű eseményfinanszírozó programjának támogatására - tájékoztatta a köztestület hétfőn az MTI-t.

Közleményük szerint a kezdeményezés weboldalán a több elemből álló fogyasztásélénkítő program részletei, a jelentkezéshez szükséges dokumentumok már elérhetők.

Ismertetik, hogy a program keretében budapesti vendéglátóhelyek pályázhatnak olyan 10-50 fős közösségek vendéglátására, akik a pandémia mindennapjaiban hősiesen helytálltak az ország működésének fenntartása érdekében, például az egészségügyi dolgozók, a rendfenntartók, a pedagógusok, a szülők, a kereskedelmi dolgozók vagy az áruszállítók.

A nyertes pályázatok eseményfinanszírozási támogatása fogyasztási kuponok formájában valósul meg. Az induló keretből 10 ezer fő egyszeri 5 ezer forintos vendéglátóipari fogyasztását fedezi majd így a BKIK a tavasszal bejelentett Szolidaritási Alapjából, 50 millió forintnyi induló kerettel.

A kamara közölte azt is, hogy a pályázat mellett #újranyitvaBP néven tudatformáló mozgalmat indított, és a Szolidaritási Alap további bővítése érdekében is kampányba kezd.

Nagy Elek, a BKIK elnöke június 17-én, csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kamara a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került fővárosi vendéglátóhelyek megsegítésére #újranyitvaBP szlogennel kuponprogramot indított. A vállalkozások kamarai hozzájárulásából Szolidaritási Alapot hoztak létre, amelynek terhére induláskor mintegy 10 ezer fővárosi vendéglátó a pandémia idején helytálló 10 ezer "mindennapi hőst" láthat vendégül 10-50 fős csoportban egy ebédre, vacsorára.

Nagy Elek kiemelte, hogy a szolidaritási alapba a pandémiában kevésbé érintett vállalkozások befizetését is várják, hogy bővülhessen a támogatottak köre.

A BKIK fogyasztásösztönző kampányának és eseményfinanszírozó programjának webcíme: https://ujranyitvabp.bkik.hu/
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!