Márciusban a vártnál nagyobb mértékben lassult az infláció Olaszországban

Gazdaság, 2023.03.31

Olaszországban márciusban az elemzők által várt 8,2 százalék helyett 7,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután februárban 9,1 százalékos emelkedést mértek - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adatok alapján pénteken.

Tavaly május óta a márciusi a legalacsonyabb inflációs ráta Olaszországban.

Az Istat előzetes adatai alapján a fogyasztói árak havi összevetésben 0,3 százalékkal csökkentek az elemzők által előrejelzett stagnálás helyett. Februárban a havi szintű infláció 0,2 százalék volt.

Az olaszországi infláció márciusi mérséklődésének oka elsősorban a bázishatás. Az energiaárak egy évvel ezelőtt az ukrajnai háború miatt meredek emelkedést mutattak. A bázisban így első alkalommal jelenik meg az akkoriban megemelkedett energiaárak hatása, leváltva a háború előtti alacsonyabb szintet.

Az Istat közleményében megjegyezte, hogy az éves szintű infláció lassulását elsősorban az energiaárak mérséklődése okozta. Az olasz statisztikai hivatal adatai szerint az éves árnövekedés mérséklődése nagyrészt a nem szabályozott energiaárak hatásának köszönhető. A nem szabályozott energiaárak éves emelkedése 18,9 százalékra mérséklődött márciusban a februári 40,8 százalék után. A szabályozott energiaárak pedig márciusban 20,4 százalékos csökkenést mutattak, míg februárban 16,4 százalékosat.

A feldolgozott élelmiszerek, a nem tartós fogyasztási cikkek és a szállítással kapcsolatos szolgáltatások esetében is lassult a fogyasztói árak növekedési üteme márciusban. Ugyanakkor a feldolgozatlan élelmiszerek és a dohánytermékek ára gyorsuló ütemben emelkedett az év harmadik hónapjában.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) márciusban éves szinten 8,2 százalékra csökkent a februári 9,8 százalékról, havi összevetésben pedig 0,8 százalékos emelkedést mutatott a februári 0,1 százalék után. Elemzők 8,9 százalékos éves szintű és 1,4 százalékos havi szintű HICP-adatra számítottak.

Az energiaárak és feldolgozatlan élelmiszerek árának figyelembevétele nélkül számított maginfláció azonban a februári 6,3 százalékról 6,4 százalékra gyorsult márciusban Olaszországban.

Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint nem látni a maginfláció lassulásának jeleit az euróövezetben. Lagarde múlt szerdán azt nyilatkozta, hogy a fogyasztói árak növekedése idén jelentősen lassul az energiaköltségek csökkenése és a javuló globális ellátási láncok hatására, de a maginfláció továbbra is "erős marad". Az Európai Központi Bank monetáris politikájának alakítása szempontjából kiemelt hangsúlyt helyez a maginfláció értékelésére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!