Megháromszorozza kapacitását a Stadler szolnoki forgóvázüzeme

Gazdaság, 2019.09.18

Több mint 3 milliárd forintos beruházással megháromszorozza kapacitását a Stadler szolnoki forgóvázüzeme.

A fejlesztéssel a korábbi szolnoki cukorgyár területén az eddigi 250 forgóváz nagyjavítását és gyártását lehetővé tevő éves kapacitás idén 400-ra, jövőre pedig 800-ra emelkedik - közölte a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. ügyvezető igazgatója szerdán Szolnokon. Roger Wey a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a tervek szerint év végén megkezdődhet a termelés a Stadler új forgóvázüzemében. Hozzátette: a beruházás jelenlegi ütemében megépül egy 8 ezer négyzetméteres üzem, amelyből 7 ezer négyzeteméteren a termelés, ezer négyzetméteren irodai munka folyik majd. A szolnoki üzem jelenleg 1800 négyzetméteren működik, így a technológiai fejlesztés óriási növekedési lehetőségeket biztosít a vállalat számára - fűzte hozzá.  Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a beruházásról szóló döntést a Stadler 2018 tavaszán hozta meg, amely során a vállalat nem csak a termeléshez szükséges rendelkezésre álló területet növeli, hanem 1 milliárd forint értékben technológiai fejlesztéseket is végrehajt. A beruházás jelenlegi ütemének összértéke meghaladja a 3 milliárd forintot, és harminc új munkahelyet teremt. Szólt arról, hogy bár a forgóvázüzem Szolnokon található, a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. részeként a cégcsoport pusztaszabolcsi központú karbantartásért felelős üzletágához tartozik. Hozzátette: a kft. árbevétele tavaly 8 milliárd forint volt, ebből a forgóvázüzem 5,2 milliárd forintot hozott. Idén az első nyolc hónapban a kft. árbevétele már 8,5 milliárd forint volt, ebből a forgóvázüzemé 6,4 milliárd. Mint mondta, tovább nő nem csak az árbevétel, hanem azon belül a forgóvázüzem súlya is. Szükség van az új üzemere, mert az alumínium kocsitest gyártás is növekszik, valamint a forgóváz nagyjavításához és gyártáshoz is szükség van nagyobb területre - közölte.   Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: a Stadler megjelenésével egy új munkakultúra honosodott meg Szolnokon, és munkaerő-igényük nagy lökést adott a város szakmunkásképzésének fejlesztéséhez. Szalay Ferenc Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a svájci központú Stadler 2009-ben - az egy évvel korábbi alapkőletétel után - megkezdte Szolnokon is működését. A Stadler érkezése után indult el a vasúti gépgyártás különféle szinteken Szolnokon, akkortól indult el a város gazdasági fejlődése, a jelenlegi fejlesztés ezt erősíti tovább - jegyezte meg.  A szolnoki üzemben készülnek többek között a GYSEV és a MÁV részére gyártott FLIRT vonatok forgóvázai, továbbá a közelmúltban rendelt emeletes KISS motorvonatok hordműveit is a szolnoki üzemben szerelik össze.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!