A területen mintegy 35 ezer négyzetméter új vízfelület jött létre.
A kikötő medrét szárazkotrással alakították ki. A vitorlás és csónak kikötő egy mólószárral van védve a nyílt víztől, amitől egy 3 méter széles védőmóló választja el egy 25 méter széles hajóút nyílással. A kikötőmedencénél egy darut is elhelyeztek a hajók ki- és beemelésére - sorolta.
Hozzátette, hogy a kikötő működtetését ideiglenesen konténerekből kialakított szolgáltató helyiségekkel biztosítják.
A parkolót olyan burkolattal látták el, ami megakadályozza, hogy a járművekből esetlegesen szivárgó olaj a természetbe, a vízbe jusson. A kikötőhöz vezető belső út mintegy egy kilométer hosszú és hat méter széles - mondta.
Ágh Péter hangoztatta, hogy az ÉKM a jövőben is minden partnerséget megad annak érdekében, hogy a további fejlesztésekkel méltó módon szolgálják az ott élők és oda látogatók kikapcsolódását.
Reményét fejezte ki, hogy az elképzeléseket társadalmi konszenzus kíséri majd és "azok a hangok, amelyek korábban ennek akadályozásában voltak érdekeltek, megértik, hogy a Fertő tó magyarországi partján is szükséges egy minőségi, színvonalas vízparti centrum kialakítása olyan módon és mértékben, amit az itt élők szeretnének".
Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője, a Fertő tó és környezetének fejlesztéséért felelős miniszteri biztos azt emelte ki, már a hatvanas években felfedezték, hogy a magyar oldalon a jelenlegi terület a legjobb helyszín arra, hogy turisztikai terület lehessen.
Felidézte, többször felmerült az igény, hogy a partot megújítsák, de a munka 2015-ben kapott lendületet, amikor Orbán Viktor miniszterelnök Sopronban elindította a Modern városok programot. Hat évvel ezelőtt indult meg a munka a területen, de közben számos nehézség adódott, köztük a koronavírus-járvány, Oroszország ukrajnai háborúja és az e nyomán kialakult energiaválság, majd a gazdasági nehézségek - fűzte hozzá.
Barcza Attila hangsúlyozta, hogy a fejlesztés egyik ékköve az északi kikötő, amely 400 hajót és csónakot tud befogadni, üzemeltetője a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség. Megjegyezte, hogy miniszteri biztosként feladata, hogy a további fejlesztési elemek teljeskörű társadalmi egyeztetést követően valósuljanak meg. Ez a munka már zajlik - tette hozzá.
A cél, hogy a területen létrejöjjön egy nemzetközi hajókikötő, bekapcsolják a fejlesztési koncepcióba a déli kikötő fejlesztését, terveznek egy strandot és egy ökocentrumot is - mondta.
Az osztrák barátokkal jó együttműködésben, közösen kell azon dolgozni azon, hogy itt Fertőrákoson megvalósuljon a turisztikai központ - mondta Barcza Attila.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!