TV műsor

Megugrott a családi házak építése az Egyesült Államokban szeptemberben

Gazdaság, 2020.10.20

Erős ütemben emelkedett a megkezdett családiház-építések száma szeptemberben az Egyesült Államokban, megerősítve az ingatlanpiac státusát, mint a gazdasági fellendülés éllovasáét, ami a rekordalacsony kamatok mellett annak köszönhető, hogy a városokból az elővárosokba és ritkán lakott övezetekbe költöznek a járvány miatt otthonaikba beszoruló családok.

A kereskedelmi minisztérium kedden közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint a lakóingatlanpiac legnagyobb szegmensét jelentő családi házakból éves szintre kivetítve 1 millió 108 ezer ház építését kezdték el, ami az előző hónaphoz képest 8,5 százalékos, tavaly szeptemberhez képest pedig 22,3 százalékos emelkedést jelent.

Az öt vagy több lakásból álló társasházakból évesítve 295 ezer építését kezdték el, havi összehasonlításban 14,7 százalékkal, éves összevetésben pedig 17,4 százalékkal kevesebbet.

Szeptemberben évesítve összesen 1 millió 415 ezer lakóingatlan építését kezdték el, ami az augusztusihoz képest 1,9 százalékkal több, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 11,1 százalékos emelkedést jelent.

Elemzők arra számítottak, hogy az augusztusi 1 millió 388 ezerről 1 millió 457 ezerre nőtt a megkezdett lakóingatlan-építések évesített száma szeptemberben.

A kiadott építési engedélyek évesített száma 1 millió 553 ezerre nőtt az augusztusi 1 millió 476 ezerről, 5,2 százalékkal emelkedett. Elemzők 1,52 milliós számot vártak. A családi házakra kiadott építési engedélyek száma 7,8 százalékkal, 1 millió 119 ezerre nőtt szeptemberben.

A befejezett lakóingatlan-építések évesített száma 1 millió 413 ezer volt, 15,3 százalékkal haladta meg az augusztusi 1 millió 226 ezres értéket, a tavaly szeptemberi 1 millió 123 ezernél pedig 25,8 százalékkal volt több.

Az ingatlanpiac az amerikai gazdaság egyik kiemelkedően teljesítő ágazata annak dacára is, hogy a munkanélküliek száma 25,3 millióra rúg. Az amerikai jelzálogkölcsönzést finanszírozó országos intézmény, a Freddie Mac statisztikája szerint a 30 éves lejáratú fix kamatozású jelzáloghitelek átlagos kamata az október 15-ével végződött héten 2,81 százalék, míg egy évvel korábban 3,69 százalék volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!