Megújul a hulladékgazdálkodás Debrecenben

Gazdaság, 2019.09.12

Az országban egyedülálló, a szelektív hulladékok válogatására szolgáló optikai válogatórendszer üzemet adtak át csütörtökön Debrecenben, az A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft. Vértesi úti telepén.

A korszerű hulladékválogató üzem kialakítása 827 millió forintba került, a beruházáshoz szükséges összeget saját forrásból, illetve banki hitelekből fedezték - jelezte az üzemavatón Kardos Marianna, a cég ügyvezető igazgatója.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere bejelentette: az elkövetkező években a város kormányzati támogatással 6,3 milliárd forintból megújítja a megyeszékhely teljes hulladékgazdálkodási rendszerét, s a beruházás eredményeként évi 110 ezer tonna hulladék szelektív kezelésére lesz lehetőség.

Ennek érdekében már beszereztek 55 és félezer új gyűjtőedényt - tette hozzá.

A polgármester jelezte: az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) kötött megállapodás keretében ebben a hónapban négy elektromos hulladékgyűjtő jármű érkezik Debrecenbe.

A környezettudatos gazdálkodás jegyében három 18 tonnás és egy 20 tonnás elektromos gyűjtőkocsit helyeznek üzembe a városban.

Papp László nagy jelentőségűnek nevezte az A.K.S.D. kezdeményező szerepét a szelektív hulladékgyűjtés kiterjesztésében. Megjegyezte: 2014-ben 2,5 ezer tonna hulladékot gyűjtöttek szelektíven Debrecenben, az idén ez a mennyiség meghaladja a 7 ezer tonnát.

A hulladékgazdálkodás korszerűsítése a kormány kiemelt törekvése - mondta az avatáson Benkő Tamás, a Miniszterelnöki Kormányiroda jogi- és koordinációs ügyekért, valamint közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára.

Azt mondta, ehhez stratégiai döntéseket kellett hozni, amelyek sorában nonprofit alapokra helyezték a hulladékgazdálkodást, így biztosították a magyar családoknak a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzését.

A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy Magyarországon évente négymillió tonna hulladék keletkezik. Fontosnak nevezte, hogy a körforgásos gazdasági modell - termelés-fogyasztás-újrahasznosítás - térhódításával ne keletkezzen hulladék, s ha mégis, akkor azt ne szemétként, hanem másodhasznosítású nyersanyagként kezeljék.

Az üzemavatón Kardos Marianna és Virágh László ügyvezető igazgatók felidézték, hogy 1993-ban az országban elsőként jött létre kombinált szigetelésű hulladéklerakó Debrecenben, a Vértesi úti telepen. Az ott kezelt hulladék sem a földet, sem a vizet, sem a levegőt nem szennyezi - jelezték, majd a helyi hulladékgazdálkodás fejlesztésének fontos állomásaiként jelölték meg az ország egyik legnagyobb komposztáló telepének kialakítását, a szelektív hulladékgyűjtés és válogatás bevezetését.

"Ma öt éves álom valósult meg, amikor a kézi válogatást kiváltja az országban egyedülálló automatikus optikai válogatórendszer" - fogalmazott Kardos Marianna.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!