MTÜ: Oroszország a 10. legfontosabb turisztikai küldőpiac

Gazdaság, 2021.05.17

Oroszország a 10. helyen állt a turisztikai küldőpiacok rangsorában 2020-ban a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján - olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) honlapján.

Kiemelték: az orosz turisták elsősorban a fővárosba érkeztek (73 százalék), ahol az összes vendégéjszaka 68 százalékát töltötték el. A főváros után 16 százalékos vendégéjszakával Hévíz és 3 százalékos aránnyal Hajdúszoboszló volt a számukra a legkedveltebb - tették hozzá.

A legtöbb orosz a fővárosban elsősorban a gyógyfürdőket kereste fel, ezt követően a leghíresebb látványosságokat, így a Budai várat, a Parlamentet és a Hősök terét - jegyezték meg.

Az MTÜ arra is kitért: az orosz vendégek főképp Moszkvából és Szentpétervárról érkeztek, túlnyomórészt 35 év felettiek voltak. Míg a 18-34 éves orosz turisták 4 éjszakát töltöttek el az országban, addig a 65 év felettiek átlagosan már 6 éjszakát.

A látogatók több mint fele szállodában szállt meg, 32 százalék választott magán- és egyéb szálláshelyet - részletezték. Szállásra a legtöbbet a 35-44 év közöttiek költöttek, több mint 933 millió forintot, fajlagosan pedig a legidősebbek költése volt a legmagasabb.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!