Négymilliárd forintból épültek napelemparkok Felső-Szabolcs két településén

Gazdaság, 2019.06.14

Négymilliárd forintból épült meg két napelempark a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzsér és Mándok települések határában a Cashline Befektetési Holding Zrt. beruházásában. A 10,2 megawatt összteljesítményű parkokat pénteken adták át Mándokon.

Négymilliárd forintból épültek napelemparkok Felső-Szabolcs két településén Németh Attila projektfejlesztő az eseményen elmondta, a két parkban 17 naperőmű működik erőművenként 2200 napelemtáblával, amelynek megtermelt energiamennyisége parkonként eléri a 700 megawattórát.

A holding a megtermelt villamos energiát az úgynevezett KÁT (kötelező átvételi) rendszerben értékesíti, vagyis támogatott áron az állam vásárolja meg. Németh Attila egyben megjegyezte, az átadott napelemparkok mintegy 40 ezer napelemtáblája a környék négy-öt településének energiaellátását fedeznék.

Major Csaba, a Cashline-csoport igazgatósági tagja az MTI-nek elmondta, a négymilliárd forintos beruházási költséget a társaság részben önerőből, részben banki hitelekből finanszírozta. A projektfejlesztés másfél éve kezdődött, az építkezést 2018 szeptemberében kezdték el a kivitelezők a Tuzsér és Mándok határában megvásárolt földterületeken, a munkálatok pedig idén márciusban fejeződtek be.

A próbaüzemeket követően április elején kezdődhetett meg a teljes KÁT-üzem, azóta folyamatosan termeli az áramot a napelempark - mondta Major Csaba.

Hozzátette, a holding a térségben további naperőmű-beruházásokban gondolkodik, de ezeket már az új szabályozás szerint METÁR-rendszerben (megújuló energiák támogatási rendszere) kell megvalósítani.

A Cashline Investment Holding Zrt. az egyik legnagyobb független, magántulajdonban lévő pénzügyi társaságcsoport, a Cashline-csoport anyacége, hozzá tartozik a portfólió-befektetések mellett befektetési alap kezeléssel foglalkozó cég, biztosítási alkusz, agrárcégek és számos, a befektetésekhez kötődő projekttársaság is - olvasható a társaság honlapján.

A holding a megújuló energia területén is rendelkezik befektetésekkel, tulajdonrésze van például a PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt.-ben, amely Miskolcon és Győrben nyújt távfűtési szolgáltatást.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Négymilliárd forintból épültek napelemparkok Felső-Szabolcs két településén Négymilliárd forintból épültek napelemparkok Felső-Szabolcs két településén Négymilliárd forintból épültek napelemparkok Felső-Szabolcs két településén
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!