Nőtt az AutoWallis árbevétele és nyeresége az első három negyedévben

Gazdaság, 2021.11.30

Az AutoWallis csoport 145,4 milliárd forint árbevételt ért el az első három negyedévben, 132 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 5,73 milliárd forint volt, 201 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - tájékoztatta a vállalat kedden az MTI-t.

A csoport teljes átfogó eredménye 2,2 milliárd forint nyereség volt, szemben a tavalyi 344 millió forintos veszteséggel.

A közlemény szerint a növekedéshez a csoport mindkét üzletága hozzájárult annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány hullámai miatt bevezetett korlátozások, az autóipari termelés és ellátás chiphiány miatti lassulása, valamint a turizmus lassú visszarendeződése is negatív hatást gyakoroltak a gazdasági környezetére.

Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy a gépjárműértékesítés területén az autórendelési volumenek biztatóak, egyes márkák átmeneti vagy akár tartósabb chipellátási nehézségei azonban negatívan érinthetik a következő időszak várható értékesítési, azaz a ténylegesen át is adott autók számait.

A társaság 191-212 milliárd forint közötti árbevétellel és 5,5-6,2 milliárd forint közötti EBITDA-val számolt az idei évre vonatkozó legutóbbi nyereség-előrejelzésében. A koronavírus negyedik hulláma és a chiphiány miatt kitolódó gyártási idők miatt csúsznak a járműátadások is, ezért az éves árbevétel várhatóan 190 milliárd forint alatt lesz, ugyanakkor a társaság várakozása szerint a fedezet- és eredménytermelő képesség továbbra is javul, így 6 milliárd forint körüli EBITDA várható.

Az AutoWallis Nyrt.-t a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzik. A társaság részvényei a hétfői kereskedést 122,5 forinton fejezték be. Az elmúlt egy évben legmagasabb árfolyamuk 135 forint, a legalacsonyabb 79,6 forint volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!