TV műsor

November 28-ig lehet pályázni az Ifjúsági tudományos és innovációs versenyre

Gazdaság, 2018.11.18

November 28-ig lehet pályázni a Magyar Innovációs Szövetség ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyére - mondta Antos László, a szövetség ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Hozzátette: olyan középiskolások jelentkezését várják, akiknek érdeklődését felkeltette valamilyen természettudományi vagy műszaki probléma, és igyekszik annak hátterét feltérképezni.

Elmondta: minden pályázótól egy kétoldalas leírást várnak arról, hogy az adott probléma megoldásához milyen úton indulna el. A pályázatokat egy húsztagú szakmai zsűri bírálja majd el. Ők a téma frissessége mellett elsősorban annak kidolgozhatóságát vizsgálják, mivel a nyertessek 2019 április elsejéig a tervtől el is kell, hogy jussanak a kidolgozásig - fűzte hozzá.

Kiemelte: a nyertesek egyéves ösztöndíjprogramban vehetnek részt, illetve a dobogós helyezettek az Európai Unió fiatal tudósok versenyén is kipróbálhatják magukat. A díjazottak előtt számos más lehetőség is megnyílik, eredményeiktől függően részt vehetnek különböző tudományos táborokban vagy ellátogathatnak a tudományos versenyek olimpiájára, amelyet minden évben az Amerikai Egyesült Államokban szerveznek meg - ismertette Antos László.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!