Planet 2021 - Kormánybiztos: jelentős az érdeklődés a rendezvény iránt

Gazdaság, 2021.12.03

A koronavírus-járvány ellenére jelentős az érdeklődés a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó iránt - mondta Joó István, a rendezvény lebonyolításáért felelős kormánybiztos pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormánybiztos elmondta, több mint száz országból érkeztek előadók a rendezvényre, amelyen mintegy 180 kiállító mutatkozott be a Hungexpón, mintegy 20 ezer négyzetméteren.

Hozzátette, csütörtökön zárták le a szakmai, tudományos tanácskozást: tíz panelbeszélgetésen több mint 100 előadó vitatta meg a kiemelt kérdéseket, amelyek a fenntarthatósághoz kapcsolódnak, például a hulladékgazdálkodás, körforgásos gazdaság, vízgazdálkodás és klímaváltozás témakörében.

A beszélgetések során nemcsak a problémát vázolták fel, hanem bemutatták azokat a közép-európai fejlesztéseket, amelyek megoldást kínálhatnak. Mint a kormánybiztos közölte, mintegy 70 kiállító 550 üzleti tárgyalást folytatott le, és konkrét megállapodásokat is kötöttek.

Az előadók közül kiemelte a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), a Nemzetközi Energiaügynökség és a többtucatnyi miniszteri delegáció képviselőit.

Joó István felhívta a figyelmet, hogy pénteken a startupok világának bemutatására koncentrálnak: több mint 30 startup mutatkozik be.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!