Régiós szinten is egyedülálló vállalkozásfejlesztési programot indított a MOME

Gazdaság, 2023.03.30

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) oktatói egy Kelet-Közép Európában egyedülálló tantárgyat fejlesztettek ki, ez az úgynevezett Business to Design (B2D) oktatási program, amely kifejezetten a kreatívipar igényeire válaszolva adja át az üzleti szemléletet a hallgatóknak - közölte a MOME csütörtökön az MTI-vel.

A B2D megvalósításában a szektor elismert szakemberei, vállalkozói, a MOME alumnija, valamint meghívott nemzetközi előadók is részt vesznek. Különlegesség, hogy az oktatási program a tanterv része, így minden alapszakos hallgató számára kötelező tárgy.

A közlemény szerint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 2021-ben kezdett dolgozni a Business to Design vállalkozói képességeket fejlesztő, ismereteket átadó három féléves tantárgy anyagán, melynek felépítése oktatási szempontból is előremutató, emellett a régióban egyedülálló módon kötelező tantárgyként épül be az alapszakos hallgatók tantervébe.

Elemeit úgy dolgozták ki, hogy az kifejezetten a kreatívipar kihívásaira, a speciálisan a művészeti- és designoktatásban jelentkező kérdésekre válaszoljon. Innovatív struktúrájában számos esettanulmány, önismeretet segítő elem és olyan gyakorlat szerepel, amelyben a résztvevők saját projektötleteken, csoportosan dolgozhatnak. Az üzleti modul segíti, hogy a tervezők saját területük szakmai tudása mellett megértsék a piaci gondolkodást, felfedezzék a számukra legmegfelelőbb karrierutakat, céljaikhoz, szakterületükhöz és személyiségükhöz legjobban kapcsolódó vállalkozási formákat - olvasható az összegzésben.

Az egyetem fejlesztő-oktató csapata - Barna Máté, Schmidt Andrea, Vesmás Júlia, Érmezei Lili - sokéves hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek mind oktatási, mind designszakmai és üzletfejlesztési területen.

A program az oktatók és a mentorok munkája mellett ismert, nemzetközi piacon dolgozó szakemberek prezentációival egészül ki. Nemrég adott elő Baldaszti Péter, a Nanushka társtulajdonosa; Zolnay Judit üzleti és vezetési tanácsadó, executive business coach; Vályi Bence, az egyedi gyerekbútorok készítésével foglalkozó Tetovált Asztalos márka alapítója és Forgács-Fábián Sára, az Amigos megálmodója. A további közreműködők közt szerepel a Red Bull egykori marketingmenedzsere, Takács Ákos; a Coca-Cola korábbi marketing vezetője, Hídvégi Tom; a BookrKids alapító Horváth Dorka; valamint a MUNCH startup csapata is.

A hiánypótló program számos pozitív hallgatói visszajelzést kapott: mint elmondták, ezekre az órákra nem csak a színes anyag miatt járnak szívesen, de azért is, mert korábban aránytalanul kevés szó esett erről a témáról tanulmányaik folyamán - közölte a MOME.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!