Sikeres első fél évet zárt az Erste Bank, visszafogottak a várakozások

Gazdaság, 2024.08.08

Sikeres első fél évet zárt az Erste Bank Magyarországon: a működési eredmény meghaladta a 120 milliárd forintot, az előző évi 93 milliárd forint után, az adózott eredmény pedig közel 60 százalékkal 74,4 milliárd forintra nőtt - jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Az Erste működési bevételei 2024 első negyedévében a nemzetközi könyviteli szabványok (IFRS) szerint készített kimutatás alapján 24 százalékkal emelkedtek.

Kiemelte: az év második felében alacsonyabb nyereséggel számol az Erste. Az idei első fél év teljesítményében nagy szerepe volt a pozitív üzleti folyamatoknak, a tervezettnél magasabb kamatkörnyezetnek, valamint a hitelállomány vártnál kedvezőbb alakulásának. Ezzel szemben a második fél évben visszafogottabb nyereségre lehet számítani a reméltnél lassabb gazdasági növekedés, a kamatkörnyezet csökkenése, az extraprofitadó átalakítása, valamint a tranzakciós illeték emelése miatt - jelezte.

Jelasity Radován elmondta, hogy a vállalati beruházásokat és hitelfelvételeket a kivárás jellemzi. A lakosság óvatosan költ, a fogyasztás növekedése is visszafogott, mindezek hatással vannak az idei növekedési várakozásaikra.

Kiemelte, hogy felpörgött a lakossági hitelezés: a bank az idei első fél évben lakáshitelből többet helyezett ki, mint 2023-ban egész év alatt. A befektetett és kezelt vagyon június végére 31 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, meghaladva a 4700 milliárd forintot.

Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az ügyfélhitelek és kötvények állománya 2024 június végén 3,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az új személyi kölcsönök folyósítása az első fél évben 42 százalékkal 45 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest, a babaváró hitelek 14 százalékkal 19 milliárd forintra nőttek. A nem teljesítő hitelek aránya 2,4 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 2,8 százalékról. Jelentős eredménynek nevezte az új jelzáloghitel-folyósítások 171 százalékos bővülését, 67 milliárd forintra. Ebben szerepet játszott a hitelszerződések számának növekedése és az átlagos hitelösszeg több mint 30 százalékos növekedése egyaránt - fejtette ki.

Elmondta: már több mint 635 ezer lakossági és 55 ezer mikro ügyfél aktív digitálisan. A lakossági ügyfelek több mint háromnegyede csak mobilbankot használ.

Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója beszámolt arról, hogy a magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon - befektetés és betét - június végére 6233 milliárd forintra nőtt, ami 26 százalékos növekedés egy év alatt. A megtakarításokon belül a befektetések aránya 72 százalékra emelkedett a 2023 június végi 68 százalékról. A privátbanki üzletág június végén már 1100 milliárd forintos vagyont kezelt.

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2500 milliárd forintot. Az összeg harmada fenntartható (ESG) befektetési alapokban van. Az elmúlt egy évben nagyot nőtt a kereslet az ETF-ek (tőzsdén jegyzett befektetési alapok) iránt. Az Erste által kezelt állomány csaknem a duplájára nőtt tavaly júniushoz képest. Az Ersténél több mint 800 féle ETF érhető el, ezekből 250 Magyarországon regisztrált alap - ismertette.

A vállalati területen a kötvény- és hitelállomány együttesen 2 százalékkal csökkent egy év alatt, június végén 1120 milliárd forint volt. Kitért arra, hogy az új vállalati kötvények és hitelek volumene összességében 19 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az idei első fél évben nagyrészt annak köszönhetően, hogy az Erste Bank Hungary márciusban - az Erste Group Bank AG-vel közösen - 90 millió euró (mintegy 35 milliárd forint) értékű hitelszerződést írt alá a CTP Csoporttal négy logisztikai- és ipari parkjának finanszírozására Magyarországon.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!