Suppan Gergely: a májusi 4 százalékos infláció alulmúlta a várakozásokat

Gazdaság, 2024.06.11

A májusi 4 százalékos infláció alulmúlta a várakozásokat - mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán.

Megjegyezte, az infláció év eleje óta 3,6-4 százalék között mozog, ami a korábbi évekhez képest egyértelműen alacsony, de hozzátette, hogy vannak még tennivalók, mert például a szolgáltatói árak még mindig kimagaslóan növekednek.

A 4 százalékos infláció gyakorlatilag már a toleranciasávon belül van - vélekedett.

Kiemelte: a háztartások számára is érzékelhető, hogy az árak emelkedése jóval kisebb, mint korábbi években volt. Ez egyebek közt köszönhető annak, hogy a kormány bevezette a kötelező akciózást, tavaly pedig életbe lépett az árfigyelő rendszer - mondta.

Kitért arra, hogy a 2022-es ársokkot követően az alapanyag- és nyersanyagárak jelentősen visszaestek.

Az NGM vezető közgazdásza elmondta, hogy az üzemanyagárak az előző hónaphoz képest 4,4 százalékkal mérséklődtek, amiben szintén szerepet játszottak kormányzati tényezők. Felidézte: a gazdasági miniszter megegyezett az üzemanyagforgalmazókkal arról, hogy a hazai üzemanyagárak simuljanak be a szomszédos országok trendjébe. Az utóbbi héten pedig a magyarországi üzemanyagárak már jóval alacsonyabbak voltak a környező országok átlagáránál. Emellett a kedvező olajpiaci fordulat is hozzájárult a havi alapú csökkenéshez - jegyezte meg.

Suppan Gergely hangsúlyozta, hogy a magyar bérnövekedés meghaladta az alacsonyra szorított inflációt, ezáltal emelkednek a reálbérek, ami érezhetővé vált abban is, hogy a háztartások elkezdtek költekezni. Már az első negyedévben megindult a fogyasztás helyreállása a tavalyi év végi óvatos emelkedést követően. Arra számítanak, hogy a fogyasztás gyorsulása megmarad, és ha a fogyasztás "magára talál", az húzni tudja a gazdaság többi szektorát is - mondta a vezető közgazdász.

Szerinte reálisnak tűnik a magyar gazdaság idei 2,5 százalékos növekedési terve, és ha a kedvező gazdasági folyamatok erősítik egymást, akkor jövőre már 4 százalék fölé emelkedhet a bővülés üteme.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!