Szakértő: továbbra is garantálható a nyugdíjak reálértékének növekedése

Gazdaság, 2023.06.04

2024-ben is garantálható a nyugdíjak reálértékének növekedése, hiszen a kormány jövőre is az infláció mértékével megegyező, hat százalékos emelést hajt végre, februárban is lesz - már emelt összegű - 13. havi nyugdíj és nyugdíjprémium is várható - mondta Sebestyén Géza, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap este.

Beszámolt róla: 2010 óta - gazdasági válságok ellenére is - mintegy húsz százalékkal növekedett a magyar nyugdíjak reálértéke, vásárlóértéke a kormány intézkedéseinek, így a nyugdíjemeléseknek, a tizenharmadik havi nyugdíj bevezetésének, a nyugdíjprémiumoknak köszönhetően.

A jövő évi költségvetésbe a becsült infláció mértékével megegyezően hat százalékkal emelkedő mértékű nyugdíjak kifizetését, és az ugyanilyen mértékben emelkedő 13. nyugdíj kifizetését tervezte be a kormány, valamint - amennyiben 2024-ben a GDP-növekedés is a várt négy százalék környékén lesz - nyugdíjprémiumra is számíthatnak az ellátásra jogosultak - emelte ki.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben az infláció jövőre magasabb lesz a most vártnál, akkor ezt visszamenőleges hatályú korrekció követi majd, azaz a kormány biztosítani fogja az infláció mértékével megegyező emeléseket a nyugdíjasok számára - mondta.

Sebestyén Géza szerint a magyar nyugdíjasok szegénységi mutatói sokat javultak 2010 óta, s ma már európai viszonylatban a második helyen áll e tekintetben az ország. Míg Németországban minden ötödik, a balti államok némelyikében pedig minden második nyugdíjast fenyeget az elszegényedés, addig Magyarországon nyolcból csak egyet - emelte ki.

A műsorban utaltak Orbán Viktor miniszterelnöknek a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken elhangzott szavaira is, amelyek szerint Brüsszelből azt javasolják, hogy "ne vegyük el a bankoktól és a nagy cégektől" az extraprofitot, a nyugdíjasoknak, a családoknak kelljen kifizetniük a teljes energiaköltséget.

A nemzeti költségvetés kialakítása mindig az adott kormányzat hatáskörébe tartozik, a magyar gazdaság mutatóinak - így a tartható költségvetési hiány, a várhatóan csökkenő államadósság - fényében pedig nincs is semmilyen indok szigorúbb költségvetésre - szögezte le a szakértő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!