TV műsor

Szijjártó: a gazdaság újraindításában nélkülözhetetlen szerepe van a vidéki vállalatoknak

Gazdaság, 2021.07.20

A gazdaság újraindításában nélkülözhetetlen szerepe van a vidéki vállalatoknak, amelyek nemzetközi szinten is versenyképes termékeket állítanak elő - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Veszprémben, a Nass Magnet Hungária Kft. támogatási okiratának átadóján.

Szijjártó Péter azt mondta: az elmúlt 11 év erőfeszítéseinek köszönhetően a vidéki gazdaságra lehet számítani, a vidéki gazdaság erős lábakon áll és ki tudja venni a részét a magyar gazdaság gyors újraindításából.

Hozzátette: most az a feladat, hogy gyorsan, Európában lehetőleg a leggyorsabban indítsák újra a magyar gazdaságot, elősegítve ezzel az 5,5 százalékos gazdasági növekedés elérését.

A miniszter hangsúlyozta: nemzetközi versenyben kell helytállni, melynek azok az országok lesznek a nyertesei, akik magukhoz tudják vonzani az új beruházásokat és munkahelyeket tudnak létrehozni.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a vidéki vállalatok közül sokan voltak bátrak ahhoz, hogy a világjárvány idején nem leépítettek, hanem fejlesztésbe fogtak. Így tett a veszprémi Nass Magnet Hungária Kft. is, amely 367 munkahelyet stabilizált azzal, hogy 450 millió forintos beruházásba kezdett. Ehhez a kormány 225 millió forintos támogatást biztosított - tette hozzá a tárcavezető.

Közölte: Veszprém megyében összesen 48 olyan beruházás zajlik, melyet a világjárvány alatt határoztak el a vállalattulajdonosok. Az 50 milliárd forint összértékű beruházásokkal, melyekhez a kormány 18 milliárd forint támogatást biztosított, tizenkétezer munkahelyet védtek meg - mondta Szijjártó Péter.

A miniszter kitért arra is, hogy a járműipar az év első öt hónapjában 35 százalékos termelési értéknövekedést produkált.

Ovádi Péter (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője köszönetet mondott Nass Magnet Hungária Kft.-nek, és a térség más vállalatainak, akik a leépítés helyett a fejlesztés útját választották. Ebben az időszakban kell helyben megerősödni - emelte ki a politikus.

Georg Kreiner, a Nass Magnet Hungária Kft. felügyelő bizottságának elnöke az innováció fontosságára hívta fel a figyelmet, mely termékpalettájukat jellemzi.

Az elektromágneses termékek gyártásával, fejlesztésével foglalkozó cég új projektjével az ipari alkalmazásokhoz használt új generációs csatlakozók terméksorozatának megújítását célozza meg.

A Nass Magnet Hungária Kft elektronikusan leadott beszámolója szerint 2020-ban csaknem 22 millió eurós árbevételt ért el, amely mintegy kétmillió euróval elmarad az egy évvel korábbi 24,166 millió eurótól. Adózás előtti eredménye 331 ezer euró felett alakult, az időszakban 301 dolgozót foglalkoztatott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!