Szijjártó: a nemzetközi tőke nem "összeszerelő üzemként" tekint Magyarországra

Gazdaság, 2021.11.18

A nemzetközi tőke már egyáltalán nem "összeszerelő üzemként" tekint Magyarországra, ahogy azt egyesek láttatni szeretnék. Ezt az is bizonyítja, hogy a multinacionális vállalatok sorra hozzák létre a magas hozzáadott értékkel bíró, kutatás-fejlesztésre alapuló egységeiket az országban - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a mérés- és irányítás-automatizálás terén piacvezető, amerikai National Instruments húsz éves magyarországi jelenlétének alkalmából rendezett ünnepségen vett részt Debrecenben.

Először a koronavírus-járvány jelentette kihívásokról beszélt. Kiemelte, hogy tavaly globálisan 114 millió munkahely szűnt meg, 42 százalékkal visszaestek a beruházások és 5 százalékkal csökkent a világkereskedelem volumene. Szavai szerint miközben a nemzetközi hírek szinte csak bezáró gyárakról, tömeges munkanélküliségről szóltak, Magyarországon foglalkoztatási, negyedéves gazdasági növekedési és beruházási rekordot is sikerült dönteni.

"Ez csak úgy volt lehetséges, hogy a legnagyobb, itt nálunk működő vállalatok is bíztak bennünk, lojálisak maradtak Magyarországhoz, és kihasználva Európa egyik legjobb beruházási környezetét, betartva a velünk kötött megállapodásokat, itt maradtak, sőt folyamatosan fejlesztették kapacitásaikat" - hangsúlyozta.

"A nagy nemzetközi vállalatokkal való jó együttműködés nélkül Magyaország nem tudott volna győztesként kikerülni az elmúlt másfél esztendő rendkívüli gazdasági megpróbáltatásaiból" - mondta.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az amerikai cégek jelentik a második legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, a közvetlen külföldi beruházások (FDI) 10 százaléka az Egyesült Államokból érkezett. Mintegy 1700 amerikai tulajdonosi hátterű vállalat több mint 100 ezer magyar embernek ad munkát.

Leszögezte: soha nem látott magasságokban van a kétoldalú kereskedelmi forgalom, annak értéke az idei év első nyolc hónapjában 24 százalékkal emelkedett, s az Egyesült Államok Magyarország első számú exportpiaca az Európai Unión kívül. Hozzátette, hogy bár 2020-ban a legnagyobb értékben kínai cégek fektettek be hazánkban, a legtöbb munkahelyet az amerikai beruházók teremtették.

Végezetül arról is beszámolt, hogy a magyar elektronikai ipari ágazat tavaly 9,5 százalékos növekedést mutatott fel, és idén eddig 26 százalékkal nőtt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!