TV műsor

Tállai András: több mint a négyszeresére nőtt az első házas kedvezményt igénybevevők száma

Gazdaság, 2021.02.14

Több mint négyszer annyi első házas vette igénybe a havi ötezer forintos állami támogatást, mint 2015-ben, az Európai Unióban egyedülálló adókedvezmény bevezetésének évében - tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Az első házasok kedvezménye, amellyel Magyarország Európában egyedülálló módon segíti már a kezdetektől a családalapítást, beváltotta a hozzáfűzött eredményeket - jelentette ki Tállai András.

Az adatokból az derül ki, hogy legalább minden második nemrég összeházasodott párnak van gyermeke, tekintettel arra, hogy a gyermekek után járó családi kedvezményt is igénybe veszik. Ez az arány még jobb is lehet, hiszen a két kedvezményt egyszerre érvényesítő 45 ezer első házas kisgyermekes szülő mellett sokan vannak, akik felosztják egymás között a két kedvezményt: egyikük az első házast, másikuk a családi kedvezményt veszi igénybe; és ők nem is szerepelnek a statisztikában - jegyezte meg.

Az szja-bevallások adatai alapján 2019-ben több mint 93 ezer első házas igényelte az adóban kifejezve havi ötezer forintos kedvezményt, ezzel ez érintettek összességében 3,4 milliárd forinthoz jutottak. Ehhez képest az első évben, vagyis 2015-ben 22 ezren éltek a lehetőséggel, ami akkor összességében félmilliárd forintnyi kedvezményt jelentett - összegezett az államtitkár.

Tállai András szerint az adórendszer számos eleme védi a családok anyagi helyzetét, óvja vagyonuk biztonságát. Aki ma dolgozik, annak uniószerte az egyik legalacsonyabb, csupán 15 százaléknyi személyi jövedelemdadóval kell számolnia - kezdte az államtitkár, majd azzal folytatta, hogy az első házasságukat megkötők - mintegy állami nászajándékként - összesen százhúszezer forint adókedvezményre szereznek jogot két év alatt.

A szülők havonta egy gyermek után tízezer, kettő után összesen negyvenezer, három vagy több gyermeknél gyermekenként 33 ezer forint havi kedvezményt érvényesíthetnek. A négy- vagy többgyermekes anyáknak szja-mentességet garantál a jogszabály - részletezte az államtitkár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!