TV műsor

Tavaly 9,2 százalékkal csökkent a román ipari termelés

Gazdaság, 2021.02.12

Tavaly a nyers adatok szerint 9,2 százalékkal csökkent a román ipari termelés a 2019-es évhez mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

Mindhárom fontos ipari ágazatban csökkenést jegyeztek fel a vizsgált időszakban, így a feldolgozóipar kibocsátása 10,2 százalékkal maradt el tavaly az előző évitől, a bányaiparé 9,9 százalékkal csökkent, míg a villamos- és hőenergia, a gáz termelése, illetve szolgáltatása 2,7 százalékkal csökkent.

Decemberben ugyanakkor a nyers adatok szerint 2,6 százalékkal nőtt az ipari termelés 2019 utolsó hónapjához mérten, a szezonálisan és naptáhatással kiigazított növekedés 1,6 százalék volt.

Az iparban tevékenykedő vállalatok árbevétele 7 százalékkal maradt el tavaly egész évben a 2019. évitől, ugyanakkor decemberben 0,1 százalékkal nőtt 2019 utolsó hónapjához mérten.

A statisztikai intézet szintén pénteken közölte az új ipari megrendelésekre vonatkozó adatot is. E szerint az új megrendelések tavaly egész évben 4,5 százalékkal csökkentek 2019-hez képest, míg decemberben 7,7 százalékkal nőttek éves összevetésben.

Tavaly immár sorozatban a második év, amikor a román ipari termelés csökken, hiszen 2019-ben 2,3 százalékkal mérséklődött az ipar kibocsátása a nyers adatok szerint az előző évhez mérten. 2019 volt 2009 óta az első év, amikor az ipari termelés csökkenését jegyezték fel Romániában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!