TV műsor

Tavaly visszaesett a sörfőzés és a fogyasztás Csehországban

Gazdaság, 2021.04.20

Éves összehasonlításban tavaly 6,9 százalékkal 20,1 millió hektoliterre csökkent a Csehországban főzött sör mennyisége - közölte a cseh söripari szövetség kedden Prágában.

Az egy főre eső éves átlagos sörfogyasztás is visszaesett, mintegy hét literrel - 14 korsóval - 135 literre. Legutóbb a múlt század hatvanas éveiben volt ilyen alacsony a sörfogyasztás Csehországban - jegyezték meg a szakértők. A visszaesés hátterében a koronavírus-járvány miatti korlátozások állnak, hiszen Csehországban és külföldön is hónapokon keresztül különböző mértékben korlátozva volt a vendéglők működése.

A termelés és a fogyasztás visszaesésére azután került sor, hogy az előző évben, 2019-ben 21,6 millió hektoliter sört főztek a cseh sörgyárak, ami éves rekordnak számít.

"A sörgyárak 1950-től figyelik a statisztikai adatokat. Nem emlékszem olyan évre, amikor a vendéglők olyan nehéz helyzetbe kerültek volna, mint tavaly" - mondta Frantisek Sámal, a szövetség elnöke újságíróknak.

A statisztikák alapján 2019-ben a vendéglőkben fogyott el a sör egyharmada, míg tavaly már csak egynegyede. A tavalyi évben mintegy félezer olyan cseh vendéglő zárt be, amelyekben a sörfogyasztás fontos tételnek számított - mutatott rá Sámal.

Tekintettel a koronavírus-járványra, tavaly Csehországban hat százalékkal 46 százalékra emelkedett az üveges sörök eladása, a hordós söröké viszont jelentősen csökkent. A palackozott sörök eladása három százalékkal nőtt, a műanyagpalackokban árult sörök az összes eladott sör 11 százalékát tették ki.

Kilenc év után tavaly első ízben 381 ezer hektoliterrel mintegy ötmillió hektoliterre csökkent a cseh sörexport - hangzott el a sajtótájékoztatón.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!