TV műsor

Tizenhárom éves csúcsra gyorsult az infláció az Egyesült Államokban júniusban

Gazdaság, 2021.07.13

A piaci várakozásokat jócskán meghaladó, 13 éve nem tapasztalt erős ütemben nőttek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban júniusban.

Már a harmadik egymást követő hónapban emelkedtek meglepően erős, 2 százalékot messze meghaladó mértékben az éves összevetésű fogyasztói árak, ami alapvetően abból adódik, hogy a koronavírus-járvány után újrainduló gazdaságban a kínálat nem tud lépést tartani a kereslet fellendülésével.

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala kedden közölte, hogy éves összevetésben 5,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júniusban, ami 2008 augusztusa (5,4 százalék) óta a legmagasabb érték.

Elemzők enyhébb ütemre, 4,9 százalékra számítottak a májusban mért 5 százalékos emelkedés után.

Januárban még 1,4 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, azóta meredeken gyorsuló ütemben kúsznak felfelé.

Havi összehasonlításban szezonális kiigazítással számolva 0,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júniusban, ami 2008 júniusa (1,0 százalék) óta a legerősebb ütem. Elemzők 0,5 százalékot vártak a májusi 0,6 százalékos emelkedés után.

Az erősen ingadozó élelmiszer- és energiaárak kiszűrésével számított maginfláció tavaly júniushoz képest 4,5 százalékkal nőtt, ami 1991 novembere óta a legerősebb ütem. Elemzők 4 százalékra számítottak a májusi 3,8 százalékos emelkedés után.

Havi összevetésben 0,9 százalékkal nőtt a maginfláció júniusban. Elemzők 0,4 százalékot vártak a májusi 0,7 százalék után.

Éves összevetésben az élelmiszerek ára 2,4 százalékkal, az energiáé pedig 24,5 százalékkal emelkedett, utóbbi kategórián belül az üzemanyagok ára 45,1 százalékkal, a fűtőolajé pedig 44,5 százalékkal ugrott meg.

Havi összehasonlításban az élelmiszerárak 0,8 százalékkal, az energiaárak pedig 1,5 százalékkal nőttek.

Ismét kiugró mértékben - havi összehasonlításban 10,5 százalékkal, éves szinten pedig 45,2 százalékkal - drágultak a használt teherautók és személygépkocsik.

Ha az árnyomások nem enyhülnek, az a közeljövőben fékezheti a gazdaság növekedését, és egy hosszabb időszakra elhúzódó magasabb infláció monetáris szigorításhoz vezethet. A jegybank szerepét betöltő Federal Reserve vezetői egyelőre még jórészt azt mondják, hogy átmeneti jelenség az erős infláció, hamarosan enyhülnek az árnyomások, ahogy az amerikai és más nagy gazdaságokban egyre inkább helyre áll a megszokott rend.

A Federal Reserve még tavaly ősszel jelezte, hogy rugalmasabban kezeli a 2 százalékos inflációs célt, és hosszabb távon is eltűrheti majd a magasabb inflációt kamatemelés nélkül, nehogy megtörje a járványból kilábaló gazdaság erős lendületét.

A Federal Reserve az élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó személyes fogyasztási kiadások éves árindexében határozza meg inflációs célszámát. A legutolsó, májusi adatok szerint éves szinten 3,4 százalékkal nőtt az élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó személyes fogyasztási kiadások árindexe, ami 1992 decembere (3,5 százalék) óta a legerősebb ütem. Áprilisban 3,1, márciusban 1,9, januárban és februárban pedig egyaránt 1,4 százalékon állt értéke.

A friss inflációs adatsor közzététele után meredeken csökkentek a határidős New York-i tőzsdeindexek. A befektetők egyre inkább attól tartanak, hogy az infláció felerősödése nem egy pár hónapig tartó, átmeneti jelenség lesz majd, és a Federal Reserve arra kényszerülhet, hogy az eddig gondoltnál hamarabb indítsa el a kamatemelési ciklust, és kezdje el a gazdaság ösztönzését szolgáló masszív kötvényvásárlási program kivezetését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!