Több mint 4 milliárd dollár értékben bocsátott ki kötvényt a kínai Tencent

Gazdaság, 2021.04.16

Kevesebb mint egy éven belül második jelentős kötvénykibocsátását hajtotta végre a Tencent kínai technológiai óriásvállalat, ezúttal 4,15 milliárd dollár értékben - derült ki a vállalat hongkongi tőzsdének pénteken megküldött közleményéből.

A Tencent 10 éves lejáratra 500 millió dollárt, 20 éves lejáratra 900 millió dollárt, 30 éves lejáratra 1,75 milliárd dollárt, 40 éves lejáratra pedig 1 milliárd dollárt gyűjtött be az új, dollárban denominált kötvények révén.

Az érdeklődés messze meghaladta a Tencent forrásigényét, piaci értesülések szerint 21 milliárd dollár értékben érkeztek ajánlatok a pénteki határidőig.

A Tencent tavaly májusban 6 milliárd dollárt szerzett kötvénykibocsátáson keresztül, akkor első alkalommal dobva piacra 40 éves lejáratú kötvényeket.

A mostani ügyletek sikerében a kötvények vonzó árazása játszhatott közre. A tízéves futamú kötvényt 130 bázisponttal, a húszévest 150 bázisponttal, a harmincévest 155 bázisponttal, a negyvenévest pedig 165 bázisponttal az összehasonlítható lejáratú amerikai kincstárjegy fölött árazták. A kamatfelár a tervezetthez képest 25-35 bázisponttal lett alacsonyabb a jelentős érdeklődésnek köszönhetően.

A befektetői kedvet azonban visszavethette volna, hogy az utóbbi időben a kínai hatóságok igen szigorúan léptek technológiai óriáscégekkel szemben. A kínai piacfelügyelet szombaton rekordösszegű, 18,2 milliárd jüanos (2,8 milliárd dollár) büntetést rótt ki az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi óriásvállalatra, mondván, a cég a versenyszabályokat megsértve visszaélt monopolhelyzetével. Ezt követően pedig a szektor többi jelentős szereplőjét is figyelmeztették, hogy tartsák tiszteletben a versenyszabályokat, és védjék a fogyasztók adatait.

A Tencent mintegy 765 milliárd dolláros piaci tőkeértékével jelenleg Ázsia legértékesebb vállalatának számít, jóllehet árfolyama az idén januárban elért csúcs óta 18,3 százalékot zuhant a szigorúbb ellenőrzés okozta aggodalmak közepette.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!