Több százmilliárd forintos keretmegállapodást nyert el a 4iG Nyrt. konzorciuma

Gazdaság, 2021.09.10

Nettó 300 milliárd forintos keretmegállapodás közbeszerzésén nyert a 4iG által vezetett konzorcium - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

Az eljárást hálózati aktív és passzív eszközök beszerzésére írták ki két részben, az első részben homogén hálózati eszközök és kiegészítők, a második részben pedig általános hálózati eszközök és kiegészítők beszerzése.

A Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. az eljárás első részében öt, a második részében négy különböző, közös ajánlattevői konzorciumot hirdetett ki nyertesként, amelyekből mindkét részben az egyik a 4iG vezette közös ajánlattevői konzorcium.

A keretmegállapodás időtartama a hatályba lépésétől számított legfeljebb 42 hónap.

A keretmegállapodás nem biztosít automatikus megrendeléseket, az érintett szervezetek igényei alapján az egyes konkrét beszerzéseket újra versenyeztetik a keretmegállapodásban részt vevő konzorciumok között - olvasható a társaság közleményében.

A 4iG részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek. A részvények ára pénteken 1020 forinton zárt. Egy éven belül a legmagasabb értékük 1134 forint, a legalacsonyabb 488 forint volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!