Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Gazdaság, 2021.06.10

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön, bár a májusi inflációs adatok a szigorítás irányába taszigálhatnák a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottságát, a heti munkanélküliségi jelentés továbbra is arról tanúskodik, hogy a munkaerőpiac még mindig nyomás alatt áll.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,16 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,21 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,16 százalékos pluszban nyitotta a napot.

A munkaügyi minisztérium tőzsdenyitás előtt egy órával közölte, hogy májusban havi összevetésben 0,6 százalékkal, éves szinten pedig 5,0 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Az éves szintű ugrás részben a tavalyi gyenge értékekre vezethető vissza, ezek a bázishatások júniusban várhatóan kiegyenlítődnek.

Elemzők szerint a friss inflációs adatsor nemigen változtat a Fed azon álláspontján, hogy nagyon alacsonyan tartja a kamatlábakat a gazdasági növekedés támogatásának érdekében.

A nyíltpiaci bizottság a jövő héten tart kamatdöntő ülést, és a befektetők azt remélik, hogy ez után világosabban meg tudják ítélni, hogy a Fed mit tervez tenni masszív gazdaságösztönző intézkedéseivel, mikor kezdi el például kivezetni a jelenlegi havi 120 milliárd dollár értékű eszközvásárlási programját.

A monetáris politika alakításában a munkaerőpiaci helyzet és az infláció a két kulcsfontosságú tényező. Miközben az infláció jelentősen emelkedett, a közelmúltbeli munkaerőpiaci adatok nem voltak túl meggyőzőek.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken emelkedésre váltottak az indexek. Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index már 0,42 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,26 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,01 százalékos pluszban állt. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,19 százalékos pluszt mutatott.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2150 dollárt adtak, 0,27 százalékkal erősödött a dollár. A japán jenhez képest 0,14 százalékkal drágult a dollár, 109,77 jenen forgott.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,14 százalékkal, 1885,74 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,07 százalékkal, 1894,10 dollárra esett a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.

Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,64 százalékos pluszban, 72,68 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 0,63 százalékos nyereségben, 70,40 dolláron forgott fél négykor.

Szerdán csökkenéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,44 százalékkal, 34 447,14 pontra, az S&P 500-as mutató 0,18 százalékkal, 4219,55 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,09 százalékkal, 13 911,75 pontra csúszott le.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!