Tőzsde - Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek

Gazdaság, 2020.08.10

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, miután a Sentix német gazdaságkutató intézet augusztusban már a negyedik egymást követő hónapban számolt be arról, hogy javult a befektetői hangulat az euróövezetben.

Javították a kockázatvállalási hangulatot azok a remények, hogy az Egyesült Államok kongresszusában megállapodásra jutnak a republikánus és demokrata párti törvényhozók az újabb masszív gazdaságösztönző csomagtervről. Az egyeztetések múlt pénteken megszakadtak, de vasárnap Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke és Steven Mnuchin pénzügyminiszter is jelezte, hogy kész a további tárgyalásokra és a kompromisszumos megállapodásra.

A londoni FTSE-100 mutató 0,32 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,10 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,41 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,64 százalékos, a madridi IBEX pedig 1,49 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,30 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,26 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,22 százalékkal emelkedett.

A nap nyertesei a bankok voltak, alindexük 2 százalékkal ugrott meg. A technológiai vállalatok árfolyamváltozását mutató index viszont 1,8 százalékkal esett az amerikai-kínai feszültségek fokozódása miatt.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,85 százalékos pluszban, míg az S&P 500-as index 0,03 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,83 százalékos mínuszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,49 százalékos pluszban, 45,06 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 2,01 százalékos nyereségben, 42,05 dolláron forgott kora este.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,08 százalékkal 2032,85 dollárra csökkent, míg a decemberi szállítású aranyé 0,78 százalékkal 2044,00 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1752 dollárt adtak, 0,29 százalékkal gyengült az euró.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!