Pénteken erősödéssel zárták a napot a főbb európai tőzsdeindexek és a hetet is nyereséggel fejezték be. A STOXX 600 index például több mint másfél százalékkal, a frankfurti DAX egy százalékkal, a párizsi CAC-40 közel két százalékkal, a milánói és a madridi indexek pedig több mint két százalékkal, a londoni pedig több mint három százalékkal erősödött.
A múlt héten az Európai Központi Bank (EKB) a tizedik egymást követő alkalommal emelte meg az euró-alapkamatot, de egyben jelezte azt a szándékát is, hogy potenciálisan leállítja a további szigorítást, mivel az infláció a visszahúzódás jeleit mutatja. A monetáris szigorítási ciklus közelgő vége javított a tőzsdei kockázatvállalási hajlandóságon és az indexek emelkedéséhez vezetett. Mindemellett a nemzetközi piacokon pozitív fogadtatásra leltek az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom jelentős növekedését mutató, a várakozásokat felülmúló, robusztus kínai gazdasági adatok is.
Az európai piacokkal ellentétben az amerikai tőzsdék vegyes indexekkel fejezték be az elmúlt hetet, a Dow 0,12 százalékkal emelkedett, míg az S&P 500 és a Nasdaq Composite 0,16, illetve 0,39 százalékot veszített. Pénteken a Dow 0,8 százalékkal, az S&P 500 index 1,2 százalékkal, a Nasdaq Composite 1,5 százalékkal csökkent. Az amerikai piacok a Fed ezen a héten esedékes monetáris politikai döntésére várnak. A határidős jegyzések alapján az amerikai indexek csekély változással kezdhetik a hetet.
A hétfői európai tőzsdei kereskedés kezdete előtt két órával az ázsiai piacok többsége veszteséget mutatott, a kínai tőzsdeindexek viszont nyereségben jártak. A Shanghai Composite 0,1 százalékkal, a Shenzhen Composite 1 százalékkal erősödött hétfőn. A hongkongi index több mint egy százalékkal gyengült, a szöuli index 0,9 százalékot veszített. A tokiói piac ünnep miatt zárva tart.
Az olajár hétfőn is emelkedett és tíz havi csúcsnál jár. Az európai piacok nyitása előtt úgy két órával a WTI nyersolaj ára 0,53 százalékkal állt magasabban hordónként 91,25 dolláron, a Brent pedig 94,27 dolláron állt 0,36 százalékos emelkedéssel.
Az OPEC, az amerikai Energiainformációs Hivatal és a Nemzetközi Energiaügynökség mind növekvő kínálati deficitet helyezett kilátásba a következő negyedévre, mivel a főbb termelők visszafogták a globális kínálatot, miközben a globális olajkereslet növekedése is várhatóan lendületet vesz ugyanebben az időszakban, elsősorban Kínában.
Az arany spot ára hétfőn 0,26 százalékkal emelkedett unciánként 1928,63 dollárra.
A dollárindex hat havi csúcsnál ingadozik, hétfőn reggel 0,05 százalékkal állt alacsonyabban 105,22 ponton.
Az euró árfolyama hat havi mélypontról korrigált felfelé 0,14 százalékos emelkedéssel 1,0669 dollárra.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!