TV műsor

Tőzsde - Pozitív kezdés New Yorkban

Gazdaság, 2021.02.19

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi veszteséges zárás után.

A DJIS-30 index 0,20 százalékos, az S&P-500 index 0,33 százalékos, a Nasdaq Composite index 0,52 százalékos emelkedéssel kezdte a pénteki kereskedést.

A pénteki kereskedésnek a DJIA index nagyjából a hét eleji szinten indult neki, az S&P index viszont fél százalékkal, a Nasdaq Composite pedig másfél százalékkal kezdett alatta. A két utóbbi index egy hónapja első alkalommal csúszott heti veszteségbe.

A pénteki pozitív kezdést a technológiai papírok körében a hét folyamán leadott árfolyam visszaszerzésével indokolták piaci szakértők. A nagyobb technológiai cégek, az Apple, a Tesla, a Microsoft és a Facebook fél és egy százalék körüli nyereségre tettek szert még a nyitás előtt, a tőzsdén kívüli forgalomban.

Az olajár csökkent, a WTI 1,01 százalékkal, a Brent 0,72 százalékkal állt alacsonyabban az amerikai piacok nyitásakor a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 59,91 és 63,47 dolláros jegyzésen. A héten eddig a WTI fél százalék, a Brent másfél százalék áremelkedésre tett szert. Mindkét olajár több mint egy éves csúcson, a koronavírus-válság előtti szinten mozog a kereslet várható emelkedésének köszönhetően, amihez hozzájárult még az amerikai hideg időjárás miatt lecsökkentett termelés is.

Az eurót 0,31 százalékkal jegyzik erősebben 1,2126 dolláron, az arany spot ára 0,53 százalékkal unciánként 1785,15 dollárra emelkedett. Az euró árfolyama nagyjából a hét eleji szinten állt, az arany spot ára több mint két százalékot veszített.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!