Tőzsde - Túlnyomórészt emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek

Gazdaság, 2021.04.15

Túlnyomórészt emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, a befektetők figyelmének központjában a vállalati gyorsjelentések állnak.

A londoni FTSE-100 index 0,63 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,30 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,41 százalékos pluszban, míg a milánói FTSE MIB 0,19 százalékos, a madridi IBEX pedig 0,20 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,54 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,48 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,43 százalékkal emelkedett.

A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 438,92 pontra emelkedett, de napközben 439,14 ponton történelmi csúcson is járt.

A nap nyertese a bányaipari ágazat volt, több mint másfél százalékkal nőtt az alindexe.

A brit Delivery Hero, a világ egyik vezető ételkiszállítással foglalkozó vállalata közölte, hogy csaknem duplájára nőttek megrendelései az első negyedévben, ám árfolyama 3,8 százalékkal zuhant, mert arra figyelmeztetett, hogy a járványügyi korlátozások feloldása után a növekedési ütem lassulni fog.

Az ABB svéd-svájci gépipari és elektronikai konszern árfolyama 3,1 százalékkal nőtt, miután a vártnál nagyobb nyereségről számolt be.

A belga AB InBev söripari konszern 3,8 százalékkal drágult arra a hírre, hogy a Barclays emelte célárfolyamát és túlsúlyozásra javította ajánlását.

A GlaxoSmithKline (GSK) brit gyógyszeripari konszern 4,6 százalékkal drágult arra a sajtóhírre, hogy Elliott Management amerikai befektetési alap több milliárd dollár értékű részesedést szerzett a vállalatban, az európai gyógyszerügynökség pedig közölte, hogy megkezdi a GSK-nak a Covid-19 betegség kezelésére kifejlesztett monoklonális antitest alapú készítményének vizsgálatát.

Az európai tőzsdezárás idején New Yorkban emelkedtek az indexek. A Dow Jones ipari átlag 0,75 százalékos, az S&P 500-as index 0,84 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,01 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,08 százalékos mínuszban, 66,53 dolláron, a májusi szállítású WTI pedig 0,22 százalékos veszteségben, 63,01 dolláron forgott este fél hat után.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,88 százalékkal, 1768,72 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 1,80 százalékkal, 1767,60 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1961 dollárt adtak, 0,14 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!