Tőzsde - Vegyesen nyitottak a New York-i indexek

Gazdaság, 2020.11.30

Enyhe elmozdulásokkal, de vegyesen nyitottak hétfőn az irányadó New York-i tőzsdemutatók.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,19 százalékos, az S&P 500-as mutató pedig 0,11 százalékos mínuszban, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,15 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A befektetők kivárásra rendezkedtek be november utolsó kereskedési napján, miután október végéhez képest mindhárom index értéke jóval több mint 10 százalékkal ugrott meg annak reményében, hogy a koronavírus elleni védőoltások sikeres kifejlesztése nagy lökést ad egy gyors gazdasági fellendülésnek jövőre.

A Moderna amerikai gyógyszergyártó bejelentette, hogy hétfőn benyújtja vakcinájának engedélyezési kérelmét az illetékes amerikai és európai ügynökségeknek. Ez optimális esetben azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban már karácsony előtt forgalomba kerülhet a koronavírus ellen két védőoltás is, előbb a Pfizeré december 10. után, majd egy héttel később a Modernáé.

A kereskedés első néhány perce után a Moderna több mint 15 százalékos pluszban forgott, a Pfizer árfolyama pedig 1,3 százalékkal kúszott feljebb. A Pfizer és német partnere, a BioNTech már tíz napja benyújtotta engedélyeztetési kérelmet az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyeletnek.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken vegyesen alakult a kereskedés. Hétfő délután fél négykor a frankfurti DAX-30 index 0,67 százalékos pluszban, míg a londoni FTSE-100 index 0,31 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,03 százalékos mínuszban állt. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,23 százalékos pluszt mutatott.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1997 dollárt adtak, 0,30 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest azonban 0,08 százalékkal erősödött a dollár, 104,16 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,77 százalékos mínuszban, 47,88 dolláron, a januári szállítású WTI pedig 0,44 százalékos veszteségben, 45,33 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,87 százalékkal, 1772,45 dollárra, a februári szállítású aranyé pedig 0,63 százalékkal, 1776,80 dollárra esett a New York-i árupiacon.

Pénteken enyhe pluszokban zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,13 százalékkal, 29 910,37 pontra, az S&P 500-as mutató 0,24 százalékkal, 3638,35 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,92 százalékkal, 12 205,85 pontra emelkedett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!