Tőzsde - Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek

Gazdaság, 2020.10.20

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden, a befektetőket aggasztja a koronavírus-járvány erősödése és a Brexit-tárgyalások körüli bizonytalanság, amit nem tudott ellensúlyozni több erős gyorsjelentés sem.

A londoni FTSE 100 index 0,08 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,56 százalékos, a madridi IBEX pedig 0,98 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-index 0,92 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,27 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,35 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,24 százalékkal esett, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,45 százalékkal csökkent.

Európában rekordmagasságot ért el az új koronavírussal fertőzöttek száma, a hatóságok pedig egyre szigorúbb intézkedésekkel próbálják akadályozni a járvány terjedését. Az Olaszországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában bevezetett intézkedések kisiklathatják a gazdaság fellendülését.

Az Európai Unió és Nagy-Britannia továbbra sem ért el áttörést a szabadkereskedelmi megállapodásról folyó tárgyalásokon, amivel megakadályozhatnák, hogy szakítással záruljon a brit EU-tagság megszűnésének ötéves drámája. A brit kormány szerint az unió konstruktív nyilatkozatokat tett a hétfői kétoldalú kapcsolatfelvételek után a jövőbeni kapcsolatrendszer ügyében, de a jelenlegi helyzet alapján még nem vehető biztosra a megállapodás.

Eközben az Egyesült Államokban Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke jelezte, hogy kedd a határidő a megállapodásra az újabb gazdaságösztönző intézkedésekről. Ha a demokratáknak és a republikánusoknak kedden sem sikerül dűlőre jutniuk a vitás kérdésekben, akkor a november 3-i elnökválasztás előtt már nem lesz szavazás a kongresszusban.

A nap nyertesei a vártnál jobb beszámolókkal előrukkoló vállalatok voltak.

A világ legnagyobb vagyonkezelője, a svájci UBS bankház 2,7 százalékos pluszban zárt a zürichi tőzsdén, miután nyeresége éves összevetésben 99 százalékkal, 2,1 milliárd dollárra nőtt a harmadik negyedévben. Elemzők 1,5 milliárd dollárra számítottak.

A számítógépes perifériákat és szoftvert gyártó Logitech svájci technológiai vállalat árfolyama 15,8 százalékkal ugrott meg, miután gyorsjelentésében bevételeinek 75 százalékos emelkedéséről számolt be.

A robusztus amerikai és kínai kereslet hozzájárult ahhoz, hogy a Remy Cointreau szeszesitalgyártó értékesítési árbevétele emelkedett, de árfolyama így is 2,4 százalékkal esett, miután egyes elemzők szerint ezt már korábban beárazták.

A Tele2 svéd távközlési szolgáltató árfolyama 3,7 százalékkal csökkent, miután a piaci várakozásoknak megfelelő alapnyereségről adott számot, és változatlanul hagyta a működési nyereségére vonatkozó előrejelzést.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,47 százalékos, az S&P 500-as index 0,46 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,21 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A legközelebbi, decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,31 százalékos mínuszban, 42,49 dolláron, a WTI pedig 0,39 százalékos veszteségben, 40,90 dolláron forgott kora este.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,30 százalékkal 1909,96 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,02 százalékkal 1912,20 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1823 dollárt adtak, 0,48 százalékkal erősödött az euró.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!