TV műsor

Tőzsde - Veszteségbe fordultak zárásra az európai tőzsdeindexek

Gazdaság, 2019.11.19

Pozitív kezdés után zárásra veszteségbe süllyedtek kedden néhány kivétellel a főbb európai tőzsdék.

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és a Stoxx Europe 600 index 0,19 és 0,26 százalék veszteséget mutatott az európai kereskedési idő végén, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,27 százalékkal csökkent.

Londonban a még nem hivatalos záróadatok alapján 0,13 százalék nyereségben állt a kereskedés végén az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,11 százalék emelkedéssel, a párizsi CAC-40 pedig 0,39 százalék csökkenéssel fejezte be a tőzsdenapot. Madridban 0,05 százalékkal, Milánóban 0,54 százalékkal csökkent zárásra a tőzsdei árfolyammutató.

Az árfolyamindexek az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok rendeződése kilátásainak függvényében alakultak kedden. A Stoxx 600 index nap közben 2015 májusa óta nem látott magas szinten is járt.

A kereskedés kezdetén még a kereskedelmi feszültség enyhülése jeleként nyugtázták a piacok, hogy Washington újabb 90 napos felmentést adott a kínai Huawei távközlési technológiai cég amerikai partnereinek alkatrészek beszállításának a tilalma alól. Később azonban a kapcsolatok javulásával szemben támasztott kínai kételyeket idéző médiajelentések hűtötték le a befektetői hangulatot.

Hasonlóképpen alakultak az árfolyamok az amerikai piacokon, is ahol az indexek a kezdeti emelkedés után veszteségbe fordultak. Az európai kereskedési idő végén a részvények többsége már az amerikai piacokon is veszteségben járt néhány, főként technológiai cég kivételével.

Az olaj árát szintén a borúsabbá vált kereskedelmi kilátások terhelték meg: a Brent nyersolaj ára az európai kereskedési idő végén 1,78 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 61,33 dolláron, a WTI ára pedig 2,28 százalékkal 55,84 dollárra csökkent.

Az eurót 0,09 százalékkal jegyzik erősebben 1,1080 dolláron, az arany spot ára 0,13 százalékkal unciánként 1472,66 dollárra emelkedett.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!