Tőzsde - Újabb zárási rekord felé tartanak az amerikai indexek

Gazdaság, 2017.10.03

Pozitív kezdés után viszonylag szerény emelkedéssel is rekordokat döntögettek nap közben a főbb tőzsdeindexek kedden New Yorkban.

A kereskedés vége előtt bő két órával a DJIA-30 index 0,3 százalék, az S&P-500 és Nasdaq Composite indexek pedig 0,1-0,1 százalék nyereséget mutattak. A New York-i tőzsdék mindhárom irányadó mutatója rekordszintet ért el hétfőn.

A múlt heti eladási hullámból magához térő technológiai ágazat nagyban hozzájárult az indexek hétfő-keddi erősödéséhez. Kedden különösen az Intel és az Apple részvénye jeleskedett.

Az S&P-500 indexben képviselt 11 gazdasági ágazatból nyolcnak a mutatója emelkedett kedden, a legnagyobb mértékben a technológiai vállalatoké és a lakossági fogyasztásban közvetlenül érintett cégeké.

Az S&P-500 indexben a Delta és az United Continental légitársaságok részvényei a legjobbak között szerepeltek hat, illetve öt százalék árfolyam-emelkedéssel.

A szeptemberi autóeladások növekedésének köszönhetően szépen teljesítettek az autóipari részvények is, a General Motors közel három százalékkal erősödött, a Ford pedig két százalék felett teljesített.

A Tesla részvénye viszont gyengüléssel kezdte a keddi kereskedést annak hírére, hogy gyártási fennakadások miatt nem tudta hozni legújabb modellje értékesítési tervét a harmadik negyedévben. A részvény árfolyama később azonban másfél százalék nyereségbe fordult át. A Tesla ugyanis összességében jól teljesített a harmadik negyedévben, rekordmennyiségben szállított ki autókat.

Az olaj ára kevéssé változott, kissé csökkent kedden. Az olajpiacon második napja tart a negatív árkorrekció a nagy emelkedést hozó harmadik negyedév után. A Brent ára 20 százalékkal emelkedett a negyedévben, ebből két és fél százalékot adott le hétfőn, míg a WTI két százalékot. Kedden a Brent nyersolaj ára 0,23 százalékkal 55,99 dollárra, a WTI nyersolajé 0,08 százalékkal 50,42 dollárra csökkent hordónként.

Az arany legközelebbi kontraktusát a határidős piacon 0,24 százalékkal jegyezték magasabban, 1274,80 dolláron unciánként.

A dollár kissé gyengült, az eurót 0,11 százalékkal erősebben jegyezték, 1,1745 dolláron.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!