Turisztikai Ügynökség: a lengyel turisták a vidéki Magyarországot kedvelik

Gazdaság, 2021.06.10

A lengyelek elsősorban a vidéki Magyarországot kedvelik, különösen a Balatont és a keleti országrészt, ahol átlagosan 3 éjszakát töltöttek el egy szálláshelyen - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség MTI-nek küldött csütörtöki közleményéből.

Közölték: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (Ntak) adatai alapján 2020-ban Lengyelország a 3. helyen állt Magyarország küldőpiacainak rangsorában. A lengyel vendégérkezések 60 százaléka, míg a vendégéjszakáik 80 százaléka köthető vidéki úti célokhoz.

A lengyel turisták leginkább a magán- és egyéb szálláshelyeket (40 százalék) kedvelték, de továbbra is népszerűek körükben a kempingek (17 százalék), a szállodák közül pedig a három csillagosak (15 százalék).

Tavaly a lengyel turisták több mint 3 milliárd forintot költöttek Magyarországon szálláshely-szolgáltatásra, a legtöbbet a 35-44 év közöttiek, több mint 961 millió forintot.

A lengyelek körében 2020-ban a Balaton térsége (29 százalék), Debrecen és térsége (24 százalék), valamint a Mátra-Bükk térség (19 százalék) volt a legnépszerűbb. A lengyelek által tavaly a leglátogatottabb városok Budapest, Hajdúszoboszló és Siófok voltak - közölte az MTÜ.

A most közölt statisztika része az ügynökség sorozatának a főbb küldőországokról, amelyet a turisztikai szezon kezdetére időzítve májusban és júniusban közöl az MTÜ.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!