Új csarnok alapkövét tette le a Thermotechnika Tatabányán

Gazdaság, 2020.12.09

A kereskedelmi és vendéglátóipari hűtőket gyártó Thermotechnika-Crown Cool Kft. letette új csarnokának alapkövét szerdán Tatabányán, a 885 millió forintos beruházással megvalósuló új csarnokban többek között légtisztító berendezést és kézfertőtlenítő automatát gyártanak.

Kiss János, a társaság ügyvezetője elmondta, a beruházáshoz az idén elnyert állami támogatásoknak köszönhetően a cég összesen 644 millió forintot kapott, a külpiacra jutást segítő, az innovációs és az egészségügyi fejlesztéseket támogató pályázatokon.

A fejlesztés során az ezer négyzetméteres új csarnok mellett felújítanak egy meglévő, 1200 négyzetméteres üzemcsarnokot. Ezzel a beruházással a vállalat 2200 négyzetméterrel növeli korszerűsített raktározási és gyártóterületét.

A kibővülő gyártelepen készül majd többek között a Thermotechnika-Crown Cool Kft. mérnökei által kifejlesztett légtisztító berendezés, amely kórházak, de üzemek számára is képes nagy tisztaságú levegőt előállítani. A berendezés a beszívott levegőből 99,98 százalékos hatékonysággal kiszűr minden szennyeződést, beleértve a baktériumokat és vírusokat is.

A berendezés kórházi környezetben óránként 1100 köbméter tiszta levegőt állíthat elő, ipari alkalmazásnál ennek kétszerese is elérhető.

Mivel a legtisztább levegőt kibocsátó HEPA szűrő készítésére Magyarországon nem találtak gyártót és el kívánták kerülni a külső beszállítóktól való függést, a társaság a pályázati támogatás felhasználásával egy szűrőgyártó gépsort vásárolt, amellyel más igényeket kielégítő szűrőbetétek is gyárthatók.

A fejlesztéssel kéztisztító automatákat is készít a társaság, ezekbe kétliteres fertőtlenítő palackokból három darabot lehet elhelyezni. A palackok kiöntési és csepegési veszteség nélkül illeszthetők a berendezésbe, amely hálózatról és akkumulátorról is üzemel, tehát bárhová telepíthető.

Az új beruházás során a gyártástechnológiában is jelentős fejlesztések történnek. A rozsdamentes lemezek vágására telepítenek egy lézeres vágógépet, kiépítik a hozzá tartozó anyagmozgató robottechnikát, valamint megújul az üzemet kiszolgáló háttértechnológia, munkába áll egy új CNC esztergagép, egy marógép, valamint egy csőmegmunkáló gépsor.

A pályázaton nyert támogatás lehetővé teszi a Thermotechnika részvételét három nagy nemzetközi szakkiállításon a jövő évben (Barcelona, Milánó, Tel Aviv). Remélhetőleg ezek a kiállítások hozzájárulnak az exportpiacok további bővítéséhez.

A Thermotechnika-Crown Cool Kft. hűtői közé tartoznak többek között az önkiszolgáló, bankkártyával működő hűtővitrinek, a több zónás borhűtők. A termelés 80 százalékát exportálják. A környező országokon túl jelentős partnerük Belgium, Hollandia és Izrael.

A vállalkozás jelenleg 129 embert foglalkoztat belföldön, emellett Romániában 195, Horvátországban 52 embernek adnak munkát. Szlovákiában és Szerbiában saját gyártású berendezéseket forgalmaznak.

A cégcsoport a külföldi leányvállalatokkal együtt 2018-ban 8 milliárd, 2019-ben 9,4 milliárd forint árbevételt ért el. A magyar egység árbevétele évente négy milliárd forint, amely a gyártásból, a kereskedelemből és a szerviztevékenységből tevődik össze.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!