Varga Mihály: csaknem 30 milliárd forintból indulnak pályázatok vállalkozások számára

Gazdaság, 2021.02.15

A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként 4 kiíráson csaknem 30 milliárd forint fejlesztési forrásra pályázhanak vállalkozások - jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalára hétfőn feltöltött videóban.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a héten kezdődő pályázatokra majdnem ezer belföldi cég jelentkezhet. Lehetőséghez juthat egyrészt a hátrányos helyzetű településeken működő mintegy 800 vállalkozás, amelyek munkát adnak az ott élőknek, de a versenytársaikhoz képest nehezebb helyzetben vannak. A kormány kiemelt figyelmet fordít rájuk, így ezúttal legalább 2 milliós támogatáshoz juthatnak, de akár 60 millió forintot is kaphatnak a csütörtökön megnyíló pályázaton. A kiírások másik része az élelmiszeriparban, a műanyagiparban, valamint a divat- és dizájniparban működő vállalkozások beruházásait segíti. A pályázatokon 5 millió és 500 millió forint közötti támogatással új gépeket vásárolhatnak, bővíthetik a telephelyeiket, korszerűsíthetnek, fizethetik a munkavállalóik képzéseit, vagy a bérük egy részét - tette hozzá. A beruházások munkahelyeket védenek, munkahelyeket teremtenek. A kormány azt szeretné, hogy a gazdaság újraindításából minél több magyar vállalkozás kivegye a részét, ezért biztosítja az ehhez szükséges pénzügyi ösztönzőket - fogalmazott Varga Mihály.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!