Az MTÜ szerint az új rendszer egyszerre épít a szervezet megerősített belső szakmai kompetenciáira és a piaci szereplők nyílt versenyére. Így minden feladatot az adott területet legjobban ismerő, felkészült szakemberek és ügynökségek valósíthatnak meg.
Az átalakulás első lépéseként három uniós gyorsított közbeszerzési felhívás jelent meg szeptember 3-án. Az MTÜ ezekben 2026 harmadik és 2027 első negyedévére kínál üzleti lehetőséget a szektor szereplőinek stratégiai és digitális média, továbbá piackutatási területeken - közölte az MTÜ.
Minden olyan ügynökség és szakértői csapat előtt szélesre tárják az indulás lehetőségét, akik bizonyított felkészültséggel rendelkeznek a saját szakterületükön, és kifejezetten bátorítják a szakmai összefogást, konzorciumi indulást - áll a közleményben.
Az MTÜ és a Visit Hungary célja egy nyitott, átlátható és többszereplős együttműködési rendszer kialakítása, amely valódi versenyhelyzetet teremt a piacon.
Az új modell szakít azzal a korábbi gyakorlattal, amelyben nagy feladatcsomagokat tartottak fenn szűkebb partneri kör számára. A szakmai teljesítményen, a specializáción és a transzparens, objektív értékelési szempontokon alapuló kiválasztás egyszerre növeli a hatékonyságot és a közpénzek felhasználásának átláthatóságát - olvasható.
A közlemény idézi Csendes Olivért, az MTÜ elnök-vezérigazgatóját, aki azt mondta: a piac legjobb szereplői közötti szélesebb verseny több szakmai tudást, több innovációt és jobb eredményeket hozhat a magyar turizmus számára, miközben minden felhasznált forint a lehető legnagyobb értéket teremti meg.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!